Címke: Zalman

Zalman CNPS80G Rev.1 – Apróság frissítve

Továbbra is nagyon népszerűek a kompakt számítógépházak és a kompakt hardverek, hiszen sokszor viszonylag kis áll rendelkezésre ahhoz, hogy kedvenc szórakozásunknak vagy éppen a munkánknak hódoljunk egy asztali számítógéppel. Azonban a méret nem minden, hiszen főleg a processzoroknál vehető az észre, hogy egy bivalyerős megoldás sem éppen foglal nagyobb helyet, viszont hűtésből azért komolyabb kell hozzá.

Ilyenkor jöhet jól a Zalman ikonikus aprósága, mely évekig volt az egyik legkompaktabb processzorhűtő a piacon. A CNPS80-ról van szó, mely nemrég megkapta a szükséges revíziót, így a Zalman CNPS80G Rev.1 még hatékonyabb lett és felkészült a legújabb Intel, illetve AMD megoldásokra is.

Teljesen kompatibilis a legújabb Intel és AMD nagy teljesítményű processzorokkal.
Teljesen kompatibilis a legújabb Intel processzorokkal, valamint az AMD Ryzennel. Problémamentes energiakezelés minden processzorhoz. Nem kell kompatibilitási gondok miatt aggódnia.

Flower Heatsink (FHS) lemezdizájn az optimális teljesítményért
A ZALMAN a világon először bemutatja az FHS (Flower Heatsink) technológiát (ZALMAN szabadalom), amely háromdimenziós sugárirányú lapokat hoz létre egy alumíniumlap tömörítési folyamatán át. Más tömörített típusú hűtőbordákkal összehasonlítva széles hőelvezetési struktúrával rendelkezik, és a processzor által generált hőt egyenlően oszlatja el az egész hűtőbordán, ami lehetővé teszi akár 65W TDP elérését kompakt méretben.

Optimalizált dizájn a maximalizált hősugárzási területhez
1,5-szeres sugárzási terület más, ugyanekkora térfogatú processzorhűtőkkel összehasonlítva. Felülről lefelé fújó dizájn, amely nem csak a processzort, de a körülötte lévő alkatrészeket is lehűti.

Fokozza a teljesítményt ultracsendes 85 mm-es PWM ventilátorral
Az FHS-hez optimalizált 85 mm-es ventilátor biztosítja a maximális hűtési teljesítményt a magas teljesítmény / alacsony zaj elérése érdekében

Az újdonság már elérhető Magyarországon, méghozzá 4000 Ft körüli, rendkívül barátságos áron.

Zalman S4 Plus – Karakteres újdonság a Zalman-tól

A Zalman S4 Plus a dél-koreai gyártó legújabb számítógépháza, mely egyszerű és könnyed felépítést kapott, ennek ellenére kiemelkedik a tömegből. A kompakt méret és a középkategóriás ár ellenére modern dizájnbeli megoldásokat és magas felszereltségi szintet kínál a dobozból kivéve. Az akril oldallap betekintést enged a LED világítással kiemelt belső térbe, a megnyitott előlap pedig nem csak kiemeli a két előre telepített ventilátort, hanem a ház remek hűtési teljesítményézez is nagyban hozzájárul.

Az S4 Plus-t megvásárolva semmilyen extra költséggel nem kell számolnunk, hiszen az előlapon két darab, hátul pedig egy darab 120 mm-es, RGB LED világítással rendelkező ventilátort helyezett el a gyártó. Persze a nagyon extrém teljesítményhez is extra lehetőséget kínál a ház, így további öt darab ventilátor beszerelésére van lehetőség, hiszen az előlapra 1, alulra és felülre pedig 2-2 extra egység telepíthető. Természetesen a folyadékhűtés is támogatott, 120 és 240 milliméteres radiátoroknak is van hely a házban, a processzorhűtő pedig maximum 160 mm magas lehet.

A ház tetején mágneses porszűrőt helyeztünk el, mely tovább javítja a hűtési képességet és megóvja a hardvereket. A tápegység a ház alsó részére telepíthető, a grafikus kártya hossza pedig maximum 315 mm. A bővítőkártyákat (akár 7db) mindenféle szerszám nélkül rögzíthetjük.

A Zalman S4 Plus midi tower kialakítása lehetővé teszi az ATX és nála kisebb alaplapok támogatását, legyenek azok AMD vagy Intel chipkészletre épülő fejlesztések. Az előlapon található I/O panelen a fejhallgató és mikrofon jack-csatlakozása mellett 2db USB 2.0 és 1db USB 3.0 csatlakozó kapott helyet.

The Zalman S4 Plus már elérhető a hazai piacon, méghozzá 15 000 Ft környékén.

Zalman S2 Bemutató

Zalman különleges formatervet öltő S2 Midi-Tower háza járt nálunk rövid időre, hogy megnézzük az egykoron szebb napokat megélt gyártó mivel is zárta a 2018-as évet. Az S2 különleges, rácsos eleje, átlátszó oldallapja és rendkívül baráti, 10 000 Ft alatti ára miatt került a listánkra.

A Zalman S2 Midi-Tower röviden:

– Vonzó kialakítás, nagy színezett akrilüveg oldallap 
– Három 120 mm-es ventilátor előre telepítve 
– Jól felszerelt I / O panel: 2x USB 2.0 és 1x 3.0 & Audio-In / Out 
– Legfeljebb két SSD / HDD vagy maximum négy SSD 
– Levehető porszűrő és kábelkezelés légáramlással optimalizált előlappal
– Grafikus kártyák legfeljebb 330 mm hosszú és CPU hűtőkhöz akár 156 mm
– Terület akár egy 240 mm-es radiátorhoz vagy két 120 mm-es radiátorhoz

A Zalman S2 vonzó külsejét néhány, rendkívül kívánatos, fogyasztóbarát kiegészítés egészíti ki. Például a tápegység burkolatnak hála meglehetősen letisztult megjelenést kínál, és rengeteg helyet biztosít az alaplap tálca mögötti kábelrendezéshez. Normál helyre legfeljebb két 3,5″-os merevlemez vagy két 2,5″-os SSD-t tehetünk, amelyek szerszámok nélkül telepíthetőek a tápegység mögött található HDD ketrecen belül. Az alaplap tálca hátoldalára azonban további két SSD-t szerelhetünk még.


A PSU burkolat alatt egy nagy, legfeljebb 180 mm-es tápegység fér el. Hat kivágás áll rendelkezésre a kábelek kezeléséhez. Előre 3db 120 mm-es ventilátor kerülhet. A Zalman gyárban a háromból kettő beépítésre is került. A harmadik ventilátor hátul kapott helyet. Két további 120 mm-es ventilátor telepíthető a PSU burkolat felső oldalára és a burkolat tetejére. Az elülső ventilátor helyett 240 mm-es radiátort is használhatunk, valamint egy kisebb 120 mm-es radiátort a hátsó részen. Az alján és a tetőn levehető porszűrők is találhatók, és a stílusos hálós rácsos résszel ellátott homlokzat is porszűrővel van ellátva. Ez segít tisztán tartani a gép belsejét és a hardvereket is óvja.

Az USB 3.0 csatlakozóval és két USB 2.0 csatlakozóval ellátott I / O panel az alap funkciókat hivatott ellátni és a tető elején található. Belülre akár 330 mm-es grafikus kártya kerülhet, vagyis a legerősebb hardvereket is szívesen fogadja a ház, így az S2-tökéletes alapként szolgálná a high-end játékrendszerhez. Ez magában foglal egy nagy kivágást az alaplap tálcában, hogy lehetővé tegye a felhasználók számára, hogy olyan nagy CPU hűtőberendezéseket telepítsenek, amelyek hátlapot tartalmaznak, így stabil CPU hűtővel szerelhető fel a szellő – maga a hűtő akár 156 mm magas is lehet.

A Zalman S2 összességében tehát egy nagyon korrekt ház. Nem akar több lenni annál, ami. Egy letisztult, egyszerű, bármilyen kategóriás konfigurációval elboldoguló újdonság, mely 10 000 Ft körüli árával remek választás.

Itthon is elérhető a Zalman Z3 Neo

A Zalman Z-szériás számítógépházai itthon is igazán népszerűek, nemrég pedig piacra került a Z3 Neo, mely kompakt méreteivel és elegáns külsejével azokat a felhasználókat célozza meg, akik nem akarnak komplikált formavilágot, de azért 2020-ban már élnének az RGB világítás adta extra hangulattal.

A letisztultság már rögtön a ház elején szembetűnő, hiszen az előlap különleges borítást kapott, mely mögött megfelelő helyet hagytak a tervezők a hűtés számára is, ami nagyon fontos, hiszen sok zárt előlapos gépnél gyakori a túlmelegedés. A szálcsiszolt hatású felület mellett az RGB LED világítás is az előlapon kapott helyet, amit természetesen kiegészíthetnek a világító ventilátorok és hardverek is. Az alaplapok között nem sok olyat találunk, ami nem férne bele, hiszen akár az E-ATX szabványú megoldásokat is támogatja, miközben a grafikus kártyáknak maximum 34 centiméter helyet hagytak a tervezők. Kapunk még négy dedikált SSD-helyet is, illetve egy kivehető sín is a felhasználók rendelkezésére áll a további bővítéshez.

A ház oldalán hüvelykcsavarokkal ellátott, 4mm-es edzett üveg oldalpanel található, mely tovább növeli a prémiumérzetet. Porszűrőket felül és alul is találunk, előbbi mágneses, utóbbi pedig csatos. A házban előre szerelve található egy normál ventilátor elől és egy címezhető RGB ventilátor hátul, míg az ARGB vezérlőt szintén a csomag részét képezi.

The Zalman Z3 Neo már elérhető a hazai piacon, méghozzá 15 000 Ft alatti kezdőáron.

Modern Zalman ház az NVIDIA RTX 3000-es szériájához

Nemrég dobta piacra első GeForce RTX 3000-es grafikus kártyáit az NVIDIA, melyeket vélhetően újabb modellek követnek majd az elkövetkezendő hónapokban. Ezek a kártyák viszonylag nagy előrelépést jelentenek az előző generációhoz képest, a nagy teljesítményhez pedig masszív hűtésre van szükség.

A megfelelő hűtés érdekében a legtöbb bemutatott és már piacon lévő modell 3 ventilátoros hűtést tudhat magáénak, ami egyben azt is jelenti, hogy igencsak nagy kártyákról van szó. Persze az ideális hűtés nem csak a kártyára szerelt hővezetőkön múlik, hiszen egy jól szellőző a kártyának elegendő „teret” kínáló számítógépházra is szükség van. Ha az új VGA vásárlása után egy megfizethetőbb, ám kompromisszumokat nem ismerő házat keresnél, akkor a Zalman S5 egy remek megoldás.

A Zalman S5 modell esetében az igényes kivitelezésen kívül tisztességes funkcionalitást is kapunk, ráadásul meglehetősen megfizethető áron.Első pillantásra a Zalman S5 nagyon visszafogott, egyszerű stílusával és edzett üvegből készült ablakával vonzza a figyelmet. A váz acélból készül, ezt egészítették ki műanyag elemekkel, méretei 398,5 x 212 x 465 mm, súlya 5,8 kg. A bővítőkártyák számára 7 helyet alakítottak ki, a tápegység pedig külön rekeszt kapott. A megfelelő hűtésről és légáramlásról két előre telepített ventilátor gondoskodik, melyek LED világítással rendelkeznek. Természetesen további ventilátoroknak és vízhűtéses rendszereknek is bőven van hely az ATX méretkategóriába eső házban, hiszen előre 3db, felülre 2db és hátulra 1db 120mm-es ventilátor szerelhető. A grafikus kártyának maximum 34 centimétert hagytak a tervezők, ezzel pedig a 30-32 centiméter körüli RTX 3090-es modellek is kényelmesen elférnek benne.

Az I/O panel a ház felső részén kapott helyet. Itt két darab USB 2.0, 1db USB 3.0, valamint a szokásos fejhallgató/mikrofon páros kapott helyet egy RGB LED vezérlő társaságában.

A fekete és fehér színben elérhető számítógépház már itthon is elérhető, méghozzá 15 000 Ft környéki kezdőáron.

Zalman S3 TG: Edzett és elegáns

A számítógépházak piacán manapság az RGB világítás és a különlegesnek látszó formavilág uralkodik, ugyanakkor sokan vágynak valami modern, egyszerű megoldásra, melyhez olcsón hozzá lehet jutni. Számukra a Zalman S3 TG egy kiváló választás lehet, hiszen a prémium anyagok mellett hozza az alap S3-ra jellemező baráti árat és felhasználóbarát kialakítást.

A mid tower kategóriába tartozó Zalman S3 ugyanis felszereltséget nézve szinte verhetetlen ajánlat. Ez az egyik legkompaktabb Zalman ház a piacon, a külsejét tekintve pedig bárhol megállja a helyét, így akár irodákban vagy a gamer asztalon is jól mutat majd. Az elegáns megjelenést a fém és edzett üveg párosa erősíti, az átlátszó oldallap pedig a TG jelzőhöz illően edzett üvegből készült és rengeteg extra opciót rejt magában a belső megmutatását illetően.

A megfelelő légáramlást az előlap két oldalán elhelyezett levegőnyílások biztosítják, a ház alján és tetején pedig dedikált porszűrőket találunk. Az I/O panelem USB 3.0 és USB 2.0 csatlakozásokat is találunk a szokásos gombok és a 3.5mm-es csatlakozások mellett. Az előlap szálcsiszolt alumíniumból készült, az összhatás pedig magárét beszél.

Zalman S3 TG specifikációk:

  • Méretkategória: Mid Tower
  • Alaplap támogatás: ATX
  • Méretek: 19.6 cm (szélesség) x 46.1 cm (magasság) x 42.4 (hosszúság)
  • CPU hűtő: 156 mm
  • Maximum VGA hossz: 330 mm
  • Maximum PSU hossz: 180 mm
  • Bővítőhelyek száma: 7
  • Adattárolás: 2 x 3.5” vagy 2.5”
  • Ventilátorok: 3 x 120 mm – elől, 2 x 120 mm – felül, 1 x 120 mm – hátul, 2 x 120 mm – alul
  • Előre telepített hátsó ventilátor 2x 120 mm elől, 1x 120 mm hátul
  • I/O panel: bekapcsoló gomb, reset gomb, 1 x USB 3.0, 2 x USB 2.0, 3,5mm-es csatlakozások
  • Egyebek: porszűrők, átlátszó oldallap edzett üvegből
  • Súlya: 4,8 kg

Megérkezett a 800 Wattos Zalman Watttera tápegység

A felhasználók egyre inkább tudatosan választanak tápegységet, hiszen egyre többen ismerik fel, hogy egy jó konfigurációhoz kellően erős, strapabíró és fejlestt tápegységre van szükség. A legfontosabb kritériumoknak abszolút megfelel az új Zalman Wattera széria, mely kiváló minőségű alkatrészekből, a fejlett konfigurációk számára készül.

A Zalman Watttera ZM800-EBTII 800W egy 800 Wattos, teljesen moduláris tápegység, melynek 80PLUS Gold hatékonysági hitelesítése jól mutatja, hogy a lehető leghatékonyabban, kevesebb hőt termelve és ezáltal halkabb működéssel biztosítja a kellő energiát.

A teljesen moduláris felépítés az egyszerűbb és tisztább kábelmenedzsment mellett minimalizálja az ellenállást és a feszültségesést a kábeleken és csökkenti az impedanciát, ezáltal hozzájárulva a hatékonyság további növeléséhez. A kevesebb kábel a ház légáramlását is segíti, a tápegységet pedig egy 13,5 centiméteres ventilátor hűti.

A Zalman tápegységekre mindig is jellemző a minőségi anyaghasználat, ez pedig ennél a felsőkategóriás szériánál hatványozottan igaz. A prémium minőségű 100% japán kondenzátorok és a 3 év garancia biztosítja, hogy a grafikus kártyák következő generációit hosszú évekig szolgálja majd ki.

A Zalman Watttera ZM800-EBTII 800W már elérhető a hazai piacon, méghozzá 45 000 Ft környékén.


Specifikáció:

  • 80PLUS Gold minősítés
  • Teljesen moduláris
  • 99,9% aktív PFC
  • 100% japán 105°C kondenzátorok
  • DC to DC konverter
  • Nvidia SLI és AMD CrossFire támogatás
  • Többszörös áramkörvédelmi rendszer
  • Nagy, 135 mm-es csendes ventilátor
  • +12V kimenet
  • 2014 ErP Ready

Piacon a 700 Wattos Zalman Watttera tápegység

A felhasználók egyre inkább tudatosan választanak tápegységet, hiszen egyre többen ismerik fel, hogy egy jó konfigurációhoz kellően erős, strapabíró és fejlestt tápegységre van szükség. A legfontosabb kritériumoknak abszolút megfelel az új Zalman Wattera széria, mely kiváló minőségű alkatrészekből, a fejlett konfigurációk számára készül.

A Zalman Watttera ZM700-EBTII 700W egy 700 Wattos, teljesen moduláris tápegység, melynek 80PLUS Gold hatékonysági hitelesítése jól mutatja, hogy a lehető leghatékonyabban, kevesebb hőt termelve és ezáltal halkabb működéssel biztosítja a kellő energiát.

A teljesen moduláris felépítés az egyszerűbb és tisztább kábelmenedzsment mellett minimalizálja az ellenállást és a feszültségesést a kábeleken és csökkenti az impedanciát, ezáltal hozzájárulva a hatékonyság további növeléséhez. A kevesebb kábel a ház légáramlását is segíti, a tápegységet pedig egy 13,5 centiméteres ventilátor hűti.

A Zalman tápegységekre mindig is jellemző a minőségi anyaghasználat, ez pedig ennél a felsőkategóriás szériánál hatványozottan igaz. A prémium minőségű 100% japán kondenzátorok és a 3 év garancia biztosítja, hogy a grafikus kártyák következő generációit hosszú évekig szolgálja majd ki.

A Zalman Watttera ZM700-EBTII 700W már elérhető a hazai piacon, méghozzá 37 000 Ft környékén.


Specifikáció:

  • 80PLUS Gold minősítés
  • Teljesen moduláris
  • 99,9% aktív PFC
  • 100% japán 105°C kondenzátorok
  • DC to DC konverter
  • Nvidia SLI és AMD CrossFire támogatás
  • Többszörös áramkörvédelmi rendszer
  • Nagy, 135 mm-es csendes ventilátor
  • +12V kimenet
  • 2014 ErP Ready

Zalman R2 – Hálós újdonság a Zalman-tól

A komponensek hűtése manapság az egyik legfontosabb tényező egy új számítógépház tervezésekor, hiszen a hardverek elképesztő ütemben fejlődtem az elmúlt években, miközben a növekvő erőt hasonló vagy akár még kompaktabb formában kínálják a gyártók. Manapság rengeteg irány létezik, az egyik pedig a “hálós” megoldások piaca, amely úgy ad struktúrát a házaknak, hogy közben több levegőt enged a hardverek felé.

A fehér és fekete színekben is elérhető Zalman R2 is ezt a vonalat követi, hiszen előlapján egy hálózott felület mögött tud beáramlani a levegő, mely az esztétika mellett a porszűrést és a lehető legtöbb levegő komponensek felé irányítását szolgálja. Természetesen a ház tetején és alján is találhatóak porszűrők, ezzel biztosítva a komponensek hosszabb élettartamát.

A hátul egy előre telepített, 120mm-es Spectrum ventilátor található, mely RGB világítással rendelkezik. Opcionálisan két darab 120mm-es ventilátor kerülhet még a felülre, előre pedig akár 3db 120mm-es vagy 140mm-es ventilátor is telepíthető, hogy a hálós kialakítással együttműködve még több levegőt jusson a hardvereknek.   

A ház oldalán 4mm vastag edzett üveg oldallap található, mely betekintést enged a modern komponensekhez. A házban bőven van hely a felsőkategóriás hardvereknek is, hiszen az alaplapok terén akár EATX méretű megoldások is támogatottak az ATX, a Micro ATX és a Mini ITX mellett. A grafikus kártyának maximum 350mm helye van, míg a processzorhűtő maximum 162mm magas lehet. Előre két SSD, alulra pedig további két HDD telepíthető.

A fehér és fekete színben is elérhető Zalman R2 itthon már 13 000 Ft környékén megvásárolható.

Zalman M3 – Az új Micro ATX Mini Tower

A Zalman nem csak a hagyományos, ATX méretű számítógépházak piacán vezető márka, hanem a kompaktabb rendszerekhez szánt Micro ATX és Mini ITX méretkategóriában is számos népszerű megoldást kínál. A Zalman M3 egy modern, letisztult formában nyújtja mindazt, amit egy felhasználó 2020-ban elvárhat egy Mini Tower számítógépháztól.

A letisztultság már rögtön a ház elején szembetűnő, hiszen egy zárt fém előlap várja a felhasználókat, mely körül egyébként rejtett szellőzőket helyeztek el a mérnökök annak érdekében, hogy a komponensek hűtése optimális maradjon. A LED világítás egy színben, fehéren világít, mely remekül illik a letisztult formához. A ház oldalán 4mm vastag edzett üveg oldallap található, így az igényes belső ebben a kompakt formában is megmutatható.

A kompakt méretnél a megfelelő hűtésre különösen figyelni kell. A beépített porszürők mellett helyet kiemelendő a vízhűtéses All in One rendszerek támogatása, hiszen felülre egy 240mm-es radiátor is elfér. A processzorhűtő magassága maximum 165mm lehet, míg a grafikus kártya hossza 330mm.

A házhoz két darab ventilátor is jár, az egyik fehér LED világítást kínál, a másik pedig egy hagyományos darab. Mindkettő hidraulikus csapágyazással rendelkezik, 1100RPM-es maximum sebességre képesek és 30 000 óra működésre hitelesítettek.

The Zalman M3 már elérhető a hazai piacon, méghozzá 15 000 Ft környékén.