Címke: Zalman

Zalman CNPS80G Rev.1 – Egy apróság újragondolva

Továbbra is nagyon népszerűek a kompakt számítógépházak és a kompakt hardverek, hiszen sokszor viszonylag kis áll rendelkezésre ahhoz, hogy kedvenc szórakozásunknak vagy éppen a munkánknak hódoljunk egy asztali számítógéppel. Azonban a méret nem minden, hiszen főleg a processzoroknál vehető az észre, hogy egy bivalyerős megoldás sem éppen foglal nagyobb helyet, viszont hűtésből azért komolyabb kell hozzá.

Ilyenkor jöhet jól a Zalman ikonikus aprósága, mely évekig volt az egyik legkompaktabb processzorhűtő a piacon. A CNPS80-ról van szó, mely nemrég megkapta a szükséges revíziót, így a Zalman CNPS80G Rev.1 még hatékonyabb lett és felkészült a legújabb Intel, illetve AMD megoldásokra is.

Teljesen kompatibilis a legújabb Intel és AMD nagy teljesítményű processzorokkal.
Teljesen kompatibilis a legújabb Intel processzorokkal, valamint az AMD Ryzennel. Problémamentes energiakezelés minden processzorhoz. Nem kell kompatibilitási gondok miatt aggódnia.

Flower Heatsink (FHS) lemezdizájn az optimális teljesítményért
A ZALMAN a világon először bemutatja az FHS (Flower Heatsink) technológiát (ZALMAN szabadalom), amely háromdimenziós sugárirányú lapokat hoz létre egy alumíniumlap tömörítési folyamatán át. Más tömörített típusú hűtőbordákkal összehasonlítva széles hőelvezetési struktúrával rendelkezik, és a processzor által generált hőt egyenlően oszlatja el az egész hűtőbordán, ami lehetővé teszi akár 65W TDP elérését kompakt méretben.

Optimalizált dizájn a maximalizált hősugárzási területhez
1,5-szeres sugárzási terület más, ugyanekkora térfogatú processzorhűtőkkel összehasonlítva. Felülről lefelé fújó dizájn, amely nem csak a processzort, de a körülötte lévő alkatrészeket is lehűti.

Fokozza a teljesítményt ultracsendes 85 mm-es PWM ventilátorral
Az FHS-hez optimalizált 85 mm-es ventilátor biztosítja a maximális hűtési teljesítményt a magas teljesítmény / alacsony zaj elérése érdekében

Az újdonság már elérhető Magyarországon, méghozzá 4000 Ft körüli, rendkívül barátságos áron.

Zalman ZM-LF120 + Z-SYNC – Tökéletes fények egy csomagban

Az RGB ventilátorok manapság már igen elterjedtek, viszont a felhasználók számára sokszor nem egyértelmű, hogy a kívánt dizájn elérésez pontosan mire is van szükségük. A ventilátorok mellett például nagyon hasznos lehet egy dedikált vezérlő, hiszen a számítógépházak vagy az alaplapok esetleg nem tudják megfelelően vezérelni az adott mennyiségű és minőségű RGB LED ventilátorokat.

A Zalman hosszú évek óta kínál saját tervezésű, magas minőségű RGB-s ventilátorokat, illetve a megfizethető és közkedvelt számítógépházaikban is alapfelszereltségként kínálják őket. A ZM-LF120 az egyik legjobb megoldás a piacon, melyhez egy dedikált Zalman Z-SYNC vezérlő is készült. Mindezt most egy csomag keretein belül kedvezményes áron szerezhetik be a PC építők. A csomag 3db ZM-LF120-as ventilátort és a velük tökéletesen együttműködő Z-SYNC vezérlőt tartalmazza, így a felhasználóknak már másra nem lesz szükségük.

Elegáns és művészies dizájn


A ventilátorház dizájnja minimalizálja a rázkódást a csillapító struktúrán keresztül a gyűrűs dizájnban. Ez maximalizálja a LED szórást, ami prémium fényhatást nyújt.

A ZALMAN eredeti LED dizájnja szélesebb és fényesebb LED hatást nyújt minden irányban.


A HB-LED maximális fényességet nyújt a gyűrű és a forgórész számára.

„Ultrahangos hegesztéssel” készült. Kisebb ház nagyobb forgórészű ventilátorral


Az első gyűrűs ventilátor, amely használja az „ultrahangos hegesztés” technológiát a ház vastagságának minimalizálása érdekében. Ez a technológia több mint 105 mm-es forgórészt tesz lehetővé.

Alaplapi címezhető RGB LED szinkronizáció támogatása


A ZALMAN Z-SYNC címezhető RGB sokféle módot és hangolási effektet támogat, hogy élénkebbé tegye új játékgépét.

Hosszú élettartamú EBR csapágyazás


Az EBR csapágyazás fejlettebb abban, hogy megelőzi a por bejutását a csapágyházba, és csaknem zajtalan működést tesz lehetővé, ez olyan terméket eredményez, ami tovább és csendesebben hűti a PC-jét.

Optimális felhasználói élmény PWM vezérléssel

A PWM automatikusan beállítja a ventilátor sebességét a felhasználó környezeti zajszintjének függvényében, hogy optimális teljesítményt nyújtson.

A Zalman S4 Plus a hazai PC-sek egyik kedvenc választása

A számítógépházak piacán rendkívül nagy verseny zajlik a gyártók között, az elmúlt években pedig számos új trend alakult ki, melyhez sokan igazodtak. A Zalman hosszú évek óta vezető piaci szereplő ezen a területen, az elmúlt években pedig számos újdonságot dobtak piacra. Többek között ennek is köszönhető, hogy Magyarországon az Árukereső oldalán szinte mindig találunk Zalman számítógépházat a legnépszerűbb termékek között.

Az Árukereső Magyarország egyik legnépszerűbb ár-összehasonlítási oldala, naponta több ezer látogatóval, rendkívül széles kínálattal és az ország legnagyobb boltjaival. Az árak összevetése mellet látható, hogy az adott terméket hány helyen árulják, illetve a vásárlói véleményekre is számíthatunk.

A számítógépházak kategóriájában a Zalman S4 Plus a legnépszerűbb megoldások között van. Ez a modell csak pár hónapja került piacra, így hamar a hazai vásárlók kedvencévé vált. Az előkelő helyezés mellett a kiváló, 4.5-ös értékelés is jól mutatja, hogy ismét egy remek ár/érték arányú, jó minőségű terméket készített a Zalman, mely abszolút igazodik az idei trendekhez, elvárásokhoz.

Bemutatkozik a Zalman R2 Számítógépház

A Zalman R1 hosszú évekig nagy kedvenc volt a hazai piacon, hiszen nagyon baráti áron kínált elegáns és modern megjelenést, valamint jól átgondolt hűtést. A mai trendeknek megfelelően azonban már eljött az ideje, hogy egy újabb generáció vegye át ezt a hálás szerepet, nemrég pedig itthon is bemutatkozott a Zalman R2-es család. Az újdonságok fekete és fehér színekben lesznek elérhetőek

Szemből nézve az előző generáció egyik védjegyét, az előlap oldalán elhelyezkedő szellőzőnyílásokat vehetjük rögtön észre, melyek segítik a légáramlást. Felül és alul is porszűrőket helyeztünk el, így kevesebb por jut a hardverekhez és jobb hőmérséklet érhető el. A felső porszűrő ráadásul mágneses, így könnyen tisztítható, ahogy a 4mm vastag edzett üveg oldallap is. A minőségi oldallap betekintést enged az akár E-ATX méretű alaplapokat is fogadó számítógépház belsejébe, ahol a hangulatról és a megfelelő hűtésről egy előre telepített Spectrum RGB LED ventilátor gondoskodik. Ez az I/O portok mellett megtalálható LED-gombbal vezérelhető is. A ház tetején található csatlakozások között megtaláljuk a fejhallgató és mikrofon csatlakozókat, a LED-jelzőfényeket és a három USB portot is, melyek közül az egyik 3.0-s szabványt is támogat.

Természetesen további ventilátoroknak is van hely, hiszen előre három darab 120 vagy 140mm-es ventilátor tehető, míg felső részen maximum két 120mm-es egységnek van hely. A vízhűtőket előre vagy hátulra telepíthetjük, a grafikus kártyának 350mm helyet hagytak a tervezők, míg a processzorhűtőknek a 162mm-es magassági határba kell beleférniük. Természetesen megfelelő mennyiségű háttértárolónak is van hely, hiszen akár két HDD és két SSD is elfér a házban, miközben az alaplapokra M.2-es megoldások is szerelhetőek.

Az újdonság mindkét színben elérhető lesz Magyarországon, a várható ára pedig 15 000 Ft alatt lesz, így elődjéhez hasonlóan remek ár/érték arányt kínál majd, sőt a rengeteg új fejlesztésnek köszönhetően az R1 sikereit is túlszárnyalhatja.

Zalman ZM-SF120 és SF140– Különleges ventilátorok a különleges konfigurációkhoz

A Zalman hosszú évek óta a kiváló hűtés és az innováció megszállotja. A vállalat legújabb ventilátorait azok számára készítette, akik a számukra fontos konfigurációjukat még különlegesebbé szeretnék varázsolni. Az új ZM-SF120 és ZM-SF140 ugyanis keret nélküli kialakítást kapott, a dizájn pedig a vállalat processzorhűtéseiről lehet már ismerős.

A Zalman ZM-SF120 nevéből adódóan 120mm-es ventilátorral rendelkezik, míg a ZM-SF140 egy kategóriával feljebb, a 140mm-es mezőnyben versenyez. Mindkét újdonság 3pin-es csatlakozást kíván, a zajszintek terén pedig 28 és 29 dBA-ról beszélhetünk.

Az RGB világítás természetesen nem maradt le, az egyenletes fényeket és a teljes személyre szabhatóságot pedig a kiváló minőségű LED fényforrások és a Zalman Z-Sync technológia biztosítja, mely számos más rendszerrel képes együttműködni.

The Zalman ZM-SF120 és ZM-SF140 már elérhető a hazai piacon, méghozzá 5 000 Ft környéki indulóáron.

Zalman MegaMax TXII – Hatékony tápegységet mindenkinek

A MegaMax TXII tervezésekor négy fő pillért állítottunk fel. Az új termék legyen hatékony, strapabíró, funkcionális és bárki számára elérhető. A család összes tagja 80 Plus hitelesítéssel rendelkezik, tehát hatékonyságuk meghaladja a 80 százalékot, ami jelen esetben 85-86% körüli hatékonyságot jelent az átlagos felhasználás mellett. A minőségi felépítés mellé számos védelmi megoldás és remek ár társul.

A MegaMax TXII tápegységsorozat minőségi kondenzátorokat használtunk, melyek akár 105 fokos hőmérséklet esetében is üzemképesek maradnak, illetve EMI szűrőt is kaptak. A megfelelő hűtésért alumínium radiátorokat telepítettünk a legfontosabb komponensekre, a levegőt pedig egy 120 milliméteres, halk HDB csapágyazású ventilátor mozgatja.

A tápegységek lapos kábelekkel rendelkeznek, így a lehető legminimálisabban torzítják a légáramlást a ház belsejében. Az új széria 400, 500, 600 és 700 Wattos modelleket foglal magában. A két kisebb modellnek két PCI-E 6+2 tűs, hat SATA és három IDE csatlakozója van. A két erősebb modell esetében további két PCI-E és egy IDE csatlakozó áll még a felhasználók rendelkezésére. Mindegyik modell kompatibilis az ATX v2.31-es szabvánnyal.

A Zalman MegaMax TXII család első tagjai már elérhetőek itthon, méghozzá 15 000 Ft alatti kezdőáron.

Zalman S4 Plus – Karakteres újdonság a Zalman-tól

A Zalman S4 Plus a dél-koreai gyártó legújabb számítógépháza, mely egyszerű és könnyed felépítést kapott, ennek ellenére kiemelkedik a tömegből. A kompakt méret és a középkategóriás ár ellenére modern dizájnbeli megoldásokat és magas felszereltségi szintet kínál a dobozból kivéve. Az akril oldallap betekintést enged a LED világítással kiemelt belső térbe, a megnyitott előlap pedig nem csak kiemeli a két előre telepített ventilátort, hanem a ház remek hűtési teljesítményhez is nagyban hozzájárul.

Az S4 Plus-t megvásárolva semmilyen extra költséggel nem kell számolnunk, hiszen az előlapon két darab, hátul pedig egy darab 120 mm-es, RGB LED világítással rendelkező ventilátort helyezett el a gyártó. Persze a nagyon extrém teljesítményhez is extra lehetőséget kínál a ház, így további öt darab ventilátor beszerelésére van lehetőség, hiszen az előlapra 1, alulra és felülre pedig 2-2 extra egység telepíthető. Természetesen a folyadékhűtés is támogatott, 120 és 240 milliméteres radiátoroknak is van hely a házban, a processzorhűtő pedig maximum 160 mm magas lehet.

A ház tetején mágneses porszűrőt helyeztünk el, mely tovább javítja a hűtési képességet és megóvja a hardvereket. A tápegység a ház alsó részére telepíthető, a grafikus kártya hossza pedig maximum 315 mm. A bővítőkártyákat (akár 7db) mindenféle szerszám nélkül rögzíthetjük.

A Zalman S4 Plus midi tower kialakítása lehetővé teszi az ATX és nála kisebb alaplapok támogatását, legyenek azok AMD vagy Intel chipkészletre épülő fejlesztések. Az előlapon található I/O panelen a fejhallgató és mikrofon jack-csatlakozása mellett 2db USB 2.0 és 1db USB 3.0 csatlakozó kapott helyet.

The Zalman S4 már elérhető a hazai piacon, méghozzá 25 000 Ft környékén.

Zalman CNPS4X – A hűvös egyszerűség

A Zalman CNPS4X egy egyszerű és megbízható választás a mindennapi felhasználók számára. Hatékony, csöndes és rendkívül baráti áron vásárolható meg. Főként azoknak ajánljuk, akik csak alkalmanként játszanak, nem húzzák a processzort és nem szeretnénk az alacsony árcédula miatt a minőségből lejjebb adni.

A Zalman CNPS4X rendkívül könnyű (360 g), alumíniuból és rézből készült. Viszonylag alacsony, 132 mm, tehát a kompaktabb számítógépházakban is elfér. A processzorról a hőt két réz hővezető szállítja el, melyek a Zalman Direct Touch Heatpipe technológiáját használják, vagyis közvetlenül a processzorral érintkeznek.

A légmozgásért egy 92 milliméteres Zalman ventilátor felel, amely EBR csapágyazást kapott, a sebességbe pedig PWM szabályozható. A lapátok percenként maximum 2000 fordulatra képesek, így akár 95 W hőt is képesek eloszlatni. Ez a teljesítmény egyébként még akár az Intel Core i9-es vagy az AMD Ryzen 7-es processzorokhoz is bőségesen elegendő lehet. Az egyszerű felépítés és a nagy teljesítmény nem mehetett a halk működés rovására. A hűtő maximum zajszintje 28 dB. Hasonlításképpen egy csöndes utca nagyjából 30 dB zajszintnek felel meg, a hátartásokban pedig akár 40 dB is lehet az átlagos zajszint, így a hűtés sosem zavarhatja meg a nyugalmat.

A Zalman CNPS4X processzorhűtő már elérhető a hazai piacon.

Zalman Z-Machine 500 – Egy különleges, kézzel készült mestermű

Az automatizálás olcsóbbá és elérhetőbbé tette a termékeinket, ugyanakkor az elhivatottságunk és a minőségre való törekvésünk túlmutat a sorozatgyártott termékeken. Ennek ékes példája a Computex alkalmával már leleplezett Z-Machine 500 számítógépházunk, mely kézzel készül.

Ez a modell az eddigi legkülönlegesebb számítógépházunk, lenyűgöző kialakítással és egyedi karakterrel. Mindössze 300 darabot készítettünk belőle, a Zalman 20. születésnapjára, melyek egyedi, gravírozott számozást kaptak, ráadásul a felhasznált anyagoknak köszönhetően bármikor személyre lehet szabni az amúgy is különleges házat. A limitált mennyiségből Magyarországra is érkezett, így a hazai boltokban is megvásárolható már a Z-Machine 500, amely Dél-Koreában kézzel készül.

A Zalman Z-Machine 500 rendkívül különleges kialakítással rendelkezik, hiszen a szokványostól eltérően az alaplap 45 fokos szögben telepíthető. A ház 2mm vastag eloxált alumíniumból és 5T edzett üvegből készült, így generációk múlva is otthont nyújt a legújabb konfigurációknak.

A Zalman névhez hűen a dizájn mellett a hűtés hatékonyságára fektettek még nagy hangsúlyt a tervezők. Belül öt Zalman Spider SF-120 ventilátor található: három elöl és kettő felül. Ezek nem csak a kiváló hűtésért felelnek, hanem a vizuálitást is új szintre emelik az RGB világítással, melyet a dedikált Z-Sync RGB vezérlő irányít.

Zalman HPS600 Teszt

A Zalman Magyarországon egy igen népszerű márka, melyet főként annak köszönhetnek, hogy baráti áron kínálnak modern és minőségi számítógépházakat, hűtéseik és tápegységeik mellett pedig a perifériák piacán is egyre aktívabbak. Nemrég két új headsetet hoztak be hazánkba, melyekkel az árérzékeny vásárolókat kívánják elsősorban megfogni, mi pedig megnéztük, hogy mire képes a HPS600.

Az 5000 Ft alatti ár elsőre sokak számára lehet elrettentő, hiszen ennyiért főként nagyon gagyi termékeket kapunk. A gyártó a sok éves tapasztalatával azonban jól tudta, hogy mivel lehet kitűnni ebből a mezőnyből és ezt már első ránézésre is jól alkalmazzák. A hangsúly elsősorban az anyaghasználatra és a kényelemre került, melyet a hangminőség és az ergonómia követett, az összkép pedig egy közép, ha nem felsőkategóriás hatással bíró, rendkívül olcsó headset, melyet a kezdő gamerek mellett az átlagfelhasználók is hasznosíthatnak.

Dizájn

A koncepció szerint egy gamer headsettel van dolgunk, de ezt a külső egyáltalán nem erősíti meg. Nincs RGB, de még egyszínű LED sincs. Nincs piros vagy egyéb kirívó gamer szín, csupán a fekete-ezüst, inkább audiofil kinézet. Ez pedig sokak szemében egy újabb plusz pont, hiszen olcsó piros műanyag “gamer” megoldássokkal tele a padlás, jól kinéző, multifunkciós és bármilyen környezetben használható budget termékkel pedig ritkán találkozunk. Nos, a HPS600 pontosan ilyen. Persze nem minden fémből van, a műbőr és a műanyag is erőteljesen jelen van, de a fém pánt és keret elég stabilitást nyújt, a fülpárnák pedig elég mélyek, így hosszú távon is kényelmes maradt a headset. Utóbbinak köszönhetően jól is szigeteli a hangokat, semmi sem zavarhat meg minket játék közben és kifelé sem ömleszt ki mindent, de persze pár méteres körzetben magas hangerőnél azért zavarhatjuk a mellettünk lévőket.

Hangminőség és csatlakozás

Kezdjük a csatlakozásokkal, hiszen ezek is sokak számára döntő tulajdonságok. Nos, mindkét modellnél az egyszerűbb utat választotta a Zalman, vagyis a hagyományos Jack-dugós párossal van dolgunk, tehát az alaplapunk fejhallgató és a mikrofon csatlakozásait kell használnunk. A kábelhossznál viszont látszott, hogy abszolút a PC-s, gameres felhasználást részesítették előnyben, hiszen  2,35 méteres kábellel van dolgunk, mely a végén kapott egy megerősítést is.A hangminőség kapcsán találkozunk néhány marketing szlogennel, melyek szerint a basszus erőteljes és a hangolásra is nagyon figyeltek, de ennek nem kell bedőlni, ami nem jelenti egyébként azt, hogy nagyon rossz lenne a füles, pláne az árkategóriáját tekintve. Ugyanis ahogy az anyaghasználatnál és a külsőnél megemlítettük, hogy kategóriája fölött helyezkedik el, úgy ez a hangminőségre is abszolút  Simán hozza a 10-15 ezres megoldások szintjét, de még jó pár agyon marketingelt 20 ezres giga gamer márkát is lever a maga 50mm-es vezetőivel.

Árazás és végszó

A Zalman HPS600 mindössze 4500 Ft körül kapható itthon, két év hivatalos garanciával, vagyis ha bármi problémánk lenne, akkor azt 24 hónapon belül megoldottnak tekinthetjük. Ez mondanunk sem kell, hogy iszonyatosan jó árazást és szolgáltatást jelent. Nem félünk kimondani, jelenleg verhetetlen ajánlatról van szó, mely néptermék lehetne itthon akkor, hogy ha több teret kapna a boltokban és a marketingben. Kezdő játékosoknak, fiataloknak és multimédiára valami olcsót és jót keresőknek egyaránt ajánljuk, aki pedig még olcsóbb, de úgyszintén kiváló ár/érték arányú terméket keres, annak a HPS500-as Zalman headsetet ajánlanánk.