Szerző: Peti

2021 Thermaltake RAM MOD Invitational 1. évad

A Thermaltake, a vezető PC komponens márka és a PC-s modderek első számú választása büszkén jelenti be, hogy idén is megrendezi a „RAM MOD Invitational” modding eseményt! Egy hónapon belül nyolc különböző versenyző a Fülöp-szigetekről, Belgiumból, Kanadából, Thaiföldről, Németországból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból fogja összemérni tudását a TOUGHRAM memóriamodulok segítségével. A résztvevő moddereknek adott időn belül kell módosítaniuk a RAM-ok hűtőbordájának dizájnját anélkül, hogy nagy mértékben megváltoztatnák a RAM kialakítását és elrendezését. A versenyzők csak a TOUGHRAM modulokat használhatják. A moddereknek lehetőségük van létrehozni egy állványt vagy egy platformot a modulok számára, azonban a modulok kialakításának érintetlennek kell maradniuk.

A versenyt a Tt Community fórumain rendezik meg, az előzetes szavazás időtartama április 2. és 23. közé esik, a következő szavazási esemény pedig május 5-től kezdve két héten át fog tartani. Mindenkit szeretettel várunk, hogy regisztráljon és szavazzon a Tt Community fórumain. A regisztráltak fantasztikus nyereményeket kaphatnak, hogy fejleszthessék saját rendszereiket.

A verseny első három helyezettje egy 7 400 dollár összértékű nyereményalapért harcolhat, melyet az egyediség, a dizájn koncepciója, a nevezési fotók és a videók minősége alapján fogják odaítélni a legjobb moddereknek. Ha a versenyző egy állványt is készített a memóriamodulokhoz, annak a videóban és a fotókon is szerepelnie kell. 

A moddingok elbírálását a Thermaltake zsűrije és a TT vezérigazgatója, valamint gondosan kiválasztott profi modderek végzik. Mindezek mellett a Tt Community tagjai is 30%-kal hozzájárulnak a végső eredményekhez. Ne hagyd ki annak a lehetőségét, hogy hetente hihetetlen díjakat nyerhess a Tt Community tagjaként a kedvenc RAM moddingodra való szavazással!

A nyertesek listáját 2021 júniusában hirdetik ki.

További információkért kérjük, látogass el a https://rammod.thermaltake.com/2021s1 oldalra.

A Synology Drive teljes mértékben átveszi a Cloud Station helyét

A Synology alapvető meggyőződése, hogy az adatoknak bárhol hozzáférhetőknek kell lenniük. Ezért évekkel ezelőtt megalkotta a Cloud Station alkalmazást, amely egy privát felhőmegoldást kínált, lehetővé téve a fájlok azonnali szinkronizálását akár több platformon is, miközben megőrizte a fájlok korábbi verzióit helyreállítási célokra. A debütálása óta több mint 1,6 millió irodának és családnak segít számos speciális funkcióval, amelyeket kifejezetten a felhasználók különféle igényeihez igazodva fejlesztettek ki, ezzel lehetővé téve a fájlok zökkenőmentes elérését és szinkronizálását a NAS szerverek, a számítógépek és mobileszközök között.

Azonban az egyre növekvő felhasználói igényeknek eleget téve, a vállalat további fejlesztéseket dolgozott ki, így Cloud Station 2019-ben átalakult, helyére pedig a Synology Drive szolgáltatás érkezett meg. Az új alkalmazás pedig nemcsak magába foglalja a korábbi megoldás legfőbb jellemzőit, hanem több új funkcióval is gazdagodott.

Együttműködésre tervezték

A hagyományos fájlszerverek hátrányai közé tartozik a több eszközös szinkronizáció, valamint a közvetlen csatlakozáson kívüli elérés és a mobil adatforgalom használata. A mindezekre a Synology a Cloud Station megjelenésével, majd annak továbbfejlesztett változatával, a Synology Drive-val válaszolt. A modern világban egyre nagyobb szükség van az együttműködés alapú munkavégzésre. Manapság a csapatmunka magasabb szintű kommunikációt igényel és gyakran előfordulhat, hogy a felhasználóknak ugyanazt a dokumentumot kell szerkeszteniük több kollégával egyszerre, amely a Synology által már egyszerűen megvalósítható.

Egyetlen központi felület

A Synology Drive, egyetlen központi portált használ a fájleléréshez, a szinkronizáláshoz és az együttműködés alapú fájlszerkesztéshez, hogy megfeleljen a modern kor igényeinek. Egyre több vállalkozás épít ki egy helyszíni fájlszervert, amely lehetővé teszi a fájlhozzáférést és szinkronizálást a központi NAS és a kliensek között. A South Africa Institute of Aquatic Biodiversity (SAIAB) szintén a Synology együttműködési megoldását alkalmazza a munkafolyamatok egyszerűsítésére. Ami a világ különböző pontjain elhelyezkedő irodákkal rendelkező vállalkozásokat illeti, a telephelyek közötti szinkronizálást és megosztást is megvalósíthatják, így az alkalmazottak külön irodákban is hozzáférhetnek ugyanazokhoz a fájlokhoz.

Készen áll az átvételre

A Synology Drive 2.0 megjelenésével a programcsomag tovább bővült, hogy lefedje a Cloud Station legfontosabb funkcióit. Ezenkívül olyan extra funkciók is helyet kaptak benne, mint az igény szerinti szinkronizálás és az ütemezett biztonsági mentés. Az új funkciók bevezetése lehetőséget nyújt arra, hogy a Synology Drive egy még erőteljesebb megoldássá váljon, nemcsak a fájlszinkronizáláshoz, hanem a fájlkiszolgálás minden aspektusához.

Ennek következtében a DSM 7.0 rendszer megjelenésével a Synology Drive hivatalosan is átveszi Cloud Station helyét. 2021. április 30-át követően a Cloud Station alkalmazások a Csomagkezelési Központból is eltávolításra kerülnek.  Azoknak a felhasználók, akik a Cloud Station ShareSync programot, a Cloud Station-hez kapcsolódó segédprogramokat vagy mobilalkalmazást használták a Synology Drive Server szolgáltatással, a Drive Server 3.0-ra vagy újabb verzióra történő frissítéssel már nem fogják tudni használni a felsorolt alkalmazásokat.

Felkészülés a zökkenőmentes átmenetre

A Cloud Station helyét teljesen átveszi a Synology Drive, amely a felhasználók állandó társává válik a hatékony szinkronizálás és együttműködés alapú fájlszerkesztés tekintetében.

Az FSP Group bejelentette az új partnermegállapodását a Digi-Key-el

Az FSP Group a világ egyik vezető áramellátásért felelős megoldások gyártója. Az 1993-as alapítás óta a vállalat a kutatás-fejlesztési szakértelem mellett a jelentős termelési kapacitásra és a kiemelkedő minőségre törekedett, hogy ezzel emelkedjen ki a versenypiacon.

A széleskörű termékkínálatával az FSP Group egyedülálló helyzetben van. A folyamatos növekedés érdekében pedig számos hosszútávú trendet és környezetvédelemi eljárást vezetett be, beleértve a zöld energiaszolgáltatási termékeket, a kiemelt hatékonyságú átalakító készülékeket, valamint a kimagasló elektromos biztonságot és megbízható termékeket.

A vállalat világszínvonalú termékeket kínál az eltérő kategóriákhoz, amelyek megfelelnek a vásárlók hosszú távú igényeinek. Ezenfelül az FSP az évek során az egyik legmegbízhatóbb partnerévé vált a különböző márkaneveknek, beszállítóknak és a fogyasztóknak egyaránt.

2021-ben az FSP Group egy új üzletág felé is nyit, így bejelentette együttműködését a Digi-Key online disztribútorral. „Örömmel jelentjük be együttműködésünket a Digi-Key vállalattal, amely egy globális vezető a professzionális elektronikai komponensek forgalmazásában szerte a világon. A Digi-Key több mint 11,5 millió terméket kínál 1500 megbízható beszállítótól. A Digi-Key továbbá olyan szolgáltatásokat is nyújt a tervezőmérnökök számára, mint a központi technikai támogatás és a többnyelvű ügyfélszolgálat, amelyek a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. A széles termékválasztékkal és innovatív szolgáltatásokkal a Digi-Key a legjobb választás tervezőmérnökök és vásárlók számára.” – nyilatkozta Allen Cheng, az FSP Group vezérigazgatója.

„A Digi-Key-t örömmel tölti el, hogy az FSP termékeivel bővítheti ki az áramellátási kínálatát.” – nyilatkozta David Stein, a Digi-Key globális beszállítói menedzsmentjének alelnöke. „Az FSP vezető szerepet tölt be az tápegységgyártás területén, melyek között megtalálhatók az ATX (számítógépes) típusú tápegységek is. Mindezek mellett rendkívüli szakértelemmel rendelkező kutatás és fejlesztési csapattal, valamint firmware fejlesztési tapasztalattal rendelkeznek, továbbá testreszabott és egyedileg módosítható fejlesztési szolgáltatásokat nyújtanak közös ügyfeleinknek, így izgatottak vagyunk, hogy termékeiket szélesebb körben is értékesíthetjük.”

Manapság az 5G és az AIoT segítségével a vezető vállalatok azon dolgoznak, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék. Az FSP hisz abban, hogy a vállalatok, beleértve a startup vállalkozásokat is, innovatív termékeket fognak fejleszteni erre a célra, ezért törekszenek arra, hogy termékeik megbízható csatornákon jussanak el a fogyasztókhoz.

Megjelent a QNAP QVR AI Pack licenc

A QNAP® Systems, Inc., a számítási-, hálózatépítés és a tárolási megoldások vezető gyártója bejelentette a QVR AI Pack licenc megjelenését, amely lehetővé teszi a NAS felhasználók számára a QVR Smart Search (videókeresés) és a QVR Smart Client (HDMI kimenet) szolgáltatások használatát. A felhasználók gyorsan és egyszerűen megtalálhatják az adott eseményekről készített felvételeket adott időintervallumon belül a QVR Smart Client vagy a QVR Pro Client segítségével, ezzel jelentősen javítva a felügyeleti rendszerrel rögzített események kezelésének hatékonyságát.

A QVR Smart Search AI videókeresés közvetlenül futtatható a felügyeleti szerveren anélkül, hogy az negatívan befolyásolná a rendszer teljesítményét. A megoldás támogatja a videófelvételeken rögzített mozgás detektálását egy meghatározott időn, területen és érzékenységen belüli lekérdezéssel. A QVR Smart Client lehetővé teszi a HDMI kimenettel rendelkező NAS felhasználók számára, hogy közvetlenül megtekinthessék a felügyeleti felvételeket egy HDMI támogatással rendelkező kijelző csatlakoztatásával – nincs szükség külső számítógépre. A Smart Search továbbá a QVR Smart Client alkalmazásban is használható, a keresési eredményeket pedig az idővonalon jeleníti meg.

„A QVR AI Pack segít a felügyeleti rendszereket kezelő felhasználók számára a manuális videókeresés megszüntetésében. Az AI-alapú kereséssel a felhasználók hatékonyan és pontosan megtalálhatják több száz kamera, több száz órányi felvételei közül az általuk keresett konkrét eseményeket, ezzel jelentősen lerövidítve a felvételek megtalálásával töltött időt.”- nyilatkozta Emma Lin, a QNAP termékmenedzsere.

Megjegyzés: A QVR AI Pack csak a QVR Pro és a QVR Pro készülékeket futtató QNAP NAS rendszereket támogatja. A QVR Elite megoldást használó NAS-ok csak 2021 második negyedévében válnak támogatottá.

Elérhetőség

A QVR AI Pack már megvásárolható a QNAP szoftveráruházában.

Új Netgear switch-csek érkeznek

A NETGEAR®, Inc. (NASDAQ:NTGR), a kis- és középvállalkozásokat ellátó hálózati termékek vezető gyártója bejelentette a GS316EP és GS316EPP PoE+ Gigabit Ethernet Plus switch-csek megjelenését, amelyek a kisvállalkozások, a kiskereskedelmi üzletek és az otthoni vállalkozások számára kínál nagyobb Power-over-Ethernet (PoE) teljesítményt és fokozott használati kényelmet.

A vállalkozások egyre több IP megfigyelő kamerát, WiFi hozzáférési pontot és más hálózati eszközöket használnak. Ezenkívül az otthoni hálózatok az egyszerű szórakozás mellett manapság az otthoni munkához és az online tanuláshoz is meg kelljen, hogy feleljen. Mivel egyre több eszköz csatlakozik a hálózatra a sávszélesség megosztásáért, nagyobb szükség van a nagy kapacitásra, a fokozott biztonságra, a könnyű telepítésre és kezelésre megfizethetőbb ár mellett.

A Power-over-Ethernet (PoE) egyszerűsége

Mindkét modell támogatja a PoE+ technológiát és akár 30 watt energia leadására képesek portonként. A PoE azon képessége, hogy egyszerre képes az adatok és a tápellátás továbbítására egyetlen kábelen keresztül lehetővé teszi, hogy a csatlakoztatott eszközöket bárhol elhelyezzék a fali elektromos hálózati csatlakozótól függetlenül. Ez csökkenti a telepítés költségeit, hiszen nincs szükség külön villanyszerelőre, továbbá lehetőséget nyújt a teljes informatikai hálózat kihasználására. A GS316EP teljes PoE teljesítménye 180 W, míg a GS316EPP maximum 231 W-os PoE teljesítményt támogat, ezzel lehetővé teszi a WiFi 5 és a WiFi 6 hozzáférési pontok, az IP-kamerák, az IoT-eszközök, az IP-hangszórók, az Ip-telefonok, az IP LED lámpák, a POS rendszerek és egyéb IP eszközök működtetését.

Kedvező ár, új funkciók, intuitív felhasználói felület és kompakt kialakítás

A GS316EP és GS316EPP Plus switch-csek új funkciókkal bővültek, továbbá intuitív felhasználói felületet kínálnak a szolgáltatások eléréséhez és konfigurálásához kedvező ár mellett.

A számos funkciók között megtalálhatók a VLAN-ok (virtuális helyi hálózatok), amelyek lehetővé teszik a különféle hálózati forgalmi terhelések biztonságos elkülönítését, például képes szétválasztani a munkához és a tanuláshoz szánt adatforgalmat, a kamerás megfigyelőrendszerek forgalmát, a vendég WiFi forgalmat, valamint az általános hálózati forgalmat.

A PoE portok be- vagy kikapcsolása, valamint a csatlakoztatott eszközök áramellátásának megtartása a switch újraindítása során egyszerűen beállítható a webes felhasználói felület (UI) segítségével. A PoE időzítés lehetővé teszi testreszabott ütemezés létrehozását annak érekében, hogy lehetőséget kínáljon a PoE kapcsolat használó eszközök automatikus ki- és bekapcsolására a hálózati biztonság növelése, az erőforrások jobb kihasználása és az energiatakarékosság hatékonyságának növelése érdekében.

A gyors és felhasználóbarát böngésző-alapú felhasználói felület megkönnyíti az L2 hálózati funkciók, például a VLAN és a Network QoS engedélyezését. A továbbfejlesztett PoE funkciók, mint az energia-allokáció felülbírálása, a PoE időzítés és a távoli engedélyezési/letiltási/energiagazdálkodási ciklus kezelése egyaránt elérhető a webes felhasználói felületen. A switch kompakt méretének köszönhetően akár asztalra vagy falra is szerelhető. Ezenkívül az új switch-csek egy SFP fiber porttal is rendelkeznek a nagy távolságú veszteség nélküli összeköttetés biztosításához, vagy egy másik 100 méternél távolabb elhelyezett, nem PoE eszközhöz való csatlakozáshoz.

„A kis- és középvállalkozások tulajdonosai azért választják a NETGEAR-t, mert erőteljes, megbízható és könnyen kezelhető hálózati switch-cseket kínálunk számukra kedvező ár mellett, továbbá ezeket a termékeket egyszerűen meg is vásárolhatják az olyan népszerű e-kereskedelmi csatornákon keresztül, mint az Amazon.” – nyilatkozta Alexandra Mehat, a NETGEAR SMB termékmarketing-igazgatója. „A GS316EP és a GS316EPP segítségével nemcsak megtartottunk minden pozitív tulajdonságot, hanem növeltük a PoE teljesítményt, fokoztuk a biztonságot és még egyszerűbbé tettük a switch-csek beállítását és kezelését.”

Terméktámogatás, amikor szükséged van rá

A GS316EP és a GS316EPP az iparágban vezető 5 éves korlátozott hardvergaranciával és 90 napos ingyenes telefon- és online chat támogatással rendelkezik, így akkor kérhetsz segítséget, amikor csak szükséged lehet rá.

Elérhetőség

A GS316EP PoE+ Gigabit Ethernet Plus és a GS316EPP nagy teljesítményű PoE+ Gigabit Ethernet Plus switch-csek már elérhetők az Észak-Amerikai piacon. A további piacokon történő megjelenés az év hátralévő részében várható.

BenQ – Hogyan válassz hordozható projektort?

A megfelelő projektor kiválasztása során rengeteg szempontot kell figyelembe venni, különösen akkor, ha egy hordozható megoldásra esik a választásunk. A BenQ, az egyik vezető projektorgyártó szerint 8 eltérő szempontra érdemes odafigyelni egy hordozható projektor kiválasztása során.

Képminőség

Éles és tiszta megjelenítés, élénk színek és erőteljes fényerő – mindezek együtt jobb, részletesebb élményt képesek nyújtani a nagyképernyőn. Azonban a hordozható projektorokkal szemben, a filmek, tévéműsorok, játékok és az otthoni videók egy kötött helyű megoldás esetén nagyobb tisztaságot garantálhatnak.

Méret és hordozhatóság

A hordozhatóság mobilitást és sokoldalú felhasználást biztosít, amely nem egy elhanyagolható tényező. A jobb minőségű hordozható projektorok azonban általában nehezebbek, így érdemes óvakodni az olyan modellektől, amelyek túl kicsik, mert nagyobb valószínűséggel kevesebb funkcióra lesznek képesek. A minőségi hordozható projektorok ismérve a letisztult és könnyen hordozható dizájn, mindezek mellett pedig tartósak és rengeteg funkcióra is képesek.

WiFi és Bluetooth kapcsolat

Egy másik fontos szempont a hordozhatóság tekintetében, hogy a megoldások a lehető legkevesebb vezetéket igényeljék. A beépített WiFi és Bluetooth segítségével egyszerűen csatlakoztathatod játékkonzoljaid, laptopjaid, vagy akár az okostelefonjaid és táblagépeid is.

Fényerő

Győződ meg arról, hogy a projektor legalább 500 lumenes fényerővel rendelkezzen. Ekkora fényerő mellett a megjelenített kép szinte minden felületen fényes és tiszta lesz, legyen szó akár beltéri, vagy kültéri vetítésről. A jó minőségű hordozható projektorok általában nappali fény mellett is látható képmegjelenítést nyújtanak.

LED technológia

A LED-ek kevesebb energiát igényelnek és hosszabb élettartamot biztosítanak, ezzel megkímélve a felhasználókat attól, hogy néhány éven belül cserélni kelljen a projektor izzóját. A LED technológia a hordozható projektoroknál hosszabb akkumulátor-üzemidőt és kisebb hőtermelést is eredményez, mindezt jobb képminőség mellett, mint amire egy hagyományos izzó lenne képes.

Tartósság és hosszabb üzemidő

Érdemes olyan megoldást választani, amely legalább 3 órás üzemidőre képes, hogy egy nagyon hosszú filmet is kényelmesen végig lehessen nézni rajta. Szintén hasznos, ha a termék víz- és ütésálló, amelyek együttesen nagyobb biztonságot garantálnak.

Képbeállítás és felbontás

Előnyt jelent, ha a hordozható projektorok pántokkal és lábakkal rendelkeznek, amelyek segítenek a vetítési szögek gyors és egyszerű megváltoztatásában, hogy a legjobban illeszkedjenek a választott felülethez. Szintén pozitív hatással van a vetítés minőségére a felbontás, amely kültéri használat esetén érdemes, hogy 720p, vagy annál nagyobb legyen.

Beépített hangszóró

Az erőteljes, jó minőségű integrált hangszórók bármilyen környezetben képesek helytállni. A megfelelő projektor kiválasztása esetén nem kell aggódnod az extra audioeszközök csatlakoztatása miatt. Ezen túlmenően, a hordozható projektorokat akár Bluetooth hangszóróként is lehet működtetni az extra szórakozási élmény garantálása érdekében.

Hordozható projektorok a BenQ-tól

A BenQ GS2 és GV1 projektorok az említett tényezők alapján lettek megalkotva, hogy a lehető legjobb vetítési élményt kínálják a felhasználóknak. A projektorok rendelkeznek beépített hangszórókkal, emellett 180 perces üzemidőt kínálnak, így a hosszabb ideig tartó filmekhez is kiváló élményt nyújtanak. A kompakt kialakítású GV1 és GS2 már elérhető a hazai kiskereskedelmek kínálatában.

Az E-ATX lapokat is támogatja az új Zalman Z3 Iceberg számítógépház

A Zalman kínálatában rengeteg számítógépház található, melyek különféle igényeket igyekeznek kielégíteni. Egy számítógépház választásakor pedig a dizájn mellett a méret a másik fontos pont, még akkor is, ha a legtöbben a hagyományos, ATX alaplapok mellett teszik le a voksukat. A felsőbb szegmensben és például a szervereknél vagy bányászoknál azonban nem ritka az E-ATX méret sem, melyet nem minden átlagos számítógépház támogat. A Zalman Z3 Iceberg  azonban árkategóriájában kiemelkedő alaplap-támogatással és nem mellesleg modern külsővel, valamint magas felszereltséggel igyekszik a vásárlók kedvében járni.

A legnépszerűbb, vagyis a Mid-Tower kategóriába tartozó Z3 Iceberg egyszerű, egyáltalán nem hivalkodó, de mégis rendkívül praktikus és előlapi vonalvezetésének köszönhetően igazodik a modern elvárásokhoz. A különleges előlapot a gleccserek vad és határtalan vonalvezetése inspirálta, az eltolt kialakítást pedig úgy tervezték a mérnökök, hogy a lehető legtöbb szellőzést biztosítsa a hardvereknek. A port több helyen is megszűri a ház, hiszen alul, elöl és felül is mágneses porszűrőket kínál. Természetesen a megnyerő formavilággal büszkélkedő komponenseket sem rejti el az új Z3 Iceberg, hiszen átlátszó, 4mm vastag edzett üveg oldallapot kapott. A 410 x 210 x 480 mm-es mérethez 6,4kg-os súly társult, így az acéllal és üveggel operáló ház viszonylag kompakt és könnyen szállítható.

Természetesen a legnépszerűbb alaplap-méretek mindegyikét támogatja az újdonság, vagyis lehetőség van ATX, mATX és Mini-ITX alaplapok használatára is a már említett E-ATX mellett. A grafikus kártyáknak 315mm helyet hagytak a tervezők, míg a processzorhűtő maximum 163mm magas lehet. A házban akár 6db SSD vagy HDD is elfér az alaplapi M.2-es megoldások mellett.

A megfelelő hűtésről maximum 6db ventilátor gondoskodhat, a csomagban pedig egy hátsó és egy első egységet találnak a vásárlók, melyek RGB világítással is rendelkeznek. Előre összesen 3db, hátulra 1db, felülre pedig 2db 120mm-es ventilátor tehető és természetesen a vízhűtéses opciók is támogatottak.

Az I/O panelen 3db USB csatlakozó kapott helyet, melyből az egyik 3.0 szabványnak megfelelő. Rajtuk kívül a szokásos mikrofon és fejhallgató páros és a vezérlőgombok helyezkednek még el ezen a területen. Az újdonság 17 000 Ft körüli áron fekete és fehér színbenmár kapható itthon, mely kategóriájában kiváló ajánlatnak számít.

Megjelent a QNAP QuWAN vRouter megoldása

A QNAP® Systems, Inc., a számítási-, hálózatépítés és tárolási megoldások vezető gyártója bejelentette a QuWAN vRouter megoldását, amely egy VMware ESXi platform és szerver támogatással rendelkező SD-WAN virtuális router. Az előfizetés alapú QuWAN vRouter számos eltérő csomagban érhető el, beleértve az ingyenes alapmegoldást és a prémium, nagy sávszélességű megoldásokat, hogy a felhasználók a számukra megfelelő költségvetés alapján frissíthessék az SD-WAN infrastruktúrájukat. Az olyan QuWAN SD-WAN funkciók mellett, mint az Auto Mesh IPsec VPN és a WAN optimalizálás, a QuWAN vRouter a felhőalapú és központi menedzselésű virtualizációs platformokon keresztül Zero Touch Provisioning szolgáltatást nyújt, ezzel nagy mértékben segítve a vállalkozásokat egy hatékony és biztonságos, több helyszínes informatikai környezetek kiépítésében és menedzselésében.

„A vállalkozások, ha a meglévő virtualizációs platformjaikra vagy szervereikre telepítik a QuWAN vRouter megoldását, teljes mértékben kihasználhatják az SD-WAN QuWAN vRouter összes előnyét anélkül, hogy további eszközök vásárlására, vagy a hálózati infrastruktúra megváltoztatására volna szükség. Továbbá a QuWAN vRouter a csatlakozási kulcsok segítségével lehetővé teszi az online telepítést és a virtuális gépek központi felügyeletét az informatikai rendszerek kiépítésének és kezelési hatékonyságának növelése érdekében.” – nyilatkozta Judy Chen, a QNAP termékmenedzsere.

Az Auto Mesh VPN, a tűzfalak, a WAN optimalizálási technológia és a felhőkezelési SD-WAN szolgáltatások mellett a QuWAN vRouter támogatja a VMware ESXi virtualizációs platformot és szervereket, lehetővé téve ezzel a több helyszínes hálózati környezetek kiépítését és optimalizálását. Annak érdekében, hogy a vállalkozások a Zero Touch Provisioning-re való törekvéssel csökkentsék az IT szakemberek szükségességét, a QuWAN vRouter online is telepíthető, így a központi IT személyzetnek csak meg kell vásárolniuk a licenceket a QNAP szoftveráruházából, a szétosztásukat követően pedig csak az SD-WAN beállítását kell végrehajtaniuk a QuWAN Orchestrator-ban, majd a helyi csapat a csatlakozási kulcsok segítségével befejezheti a telepítést. A QuWAN vRouter lehetővé teszi a hálózati forgalom elemzését és a virtuális gépek vezérlését a VMware ESXi platformokon, ezzel segítve a hálózati és a biztonsági erőforrások megfelelő elosztását.

A QuWAN vRouter Edition rugalmasan változtatható, megfizethető éves előfizetési lehetőségeket kínál: a 15 Mbps alapszintű csomag ingyenesen, míg a 30 Mbps és az 1 Gbps sebességű prémium megoldások 7,99 USD kezdőárral kaphatók. A QuWAN vRouter lehetővé teszi harmadik féltől származó virtualizációs platformok és szerverek SD-WAN-hoz történő csatlakoztatását, az eltérő QNAP QuWAN megoldásokkal pedig egyaránt megfelel a kisvállalkozások, a szervezetek és a vállalatok eltérő igényeinek.

Elérhetőség

A QuWAN vRouter Edition licenc-alapú szoftver már elérhető a QNAP szoftveráruházban. A virtuális szervernek vagy platformnak támogatnia kell a VMware ESXi v7.0-át. További termékinformáció megtekintéséért, kérjük látogass el a https://www.qnap.com/go/software/quwan-vrouter-edition/ oldalra.

Az XPG három Red Dot tervezési elismerést kapott

Az XPG, a játékosoknak, az esportolóknak és a technológia rajongóinak tervezett nagy teljesítményű termékek vezető gyártója örömmel jelenteti be, hogy 3 terméke is elnyerte a rangos, 2021-es Red Dot tervezési elismerést. A három díjnyertes termék közé tartozik a GAMMIX S70 PCIe Gen4 SSD, a SPECTRIX D70G és a SPECTRIX D50 Xtreme DDR4 memóriakészlet. 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy három termékünk is Red Dot elismeréssel gazdagodott, hiszen ez megerősíti elkötelezettségünket az iránt, hogy ne csak kiváló teljesítményű termékeket kínáljunk, hanem jelentőségteljes ipari kivitelezéssel hozzuk létre megoldásainkat.” – nyilatkozta Ibsen Chen, az ADATA termékmarketing-igazgatója. „Az iparágban mélyen gyökerező örökségünknek, valamint a tároló- és memóriagyártásban betöltött vezető szerepünknek megfelelően büszkék vagyunk arra, hogy a három Red Dot elismerést egy SSD-nk és két DRAM modulunk kapta.”

XPG GAMMIX S70 PCIe Gen 4 M.2 SSD

A legújabb PCIe Gen 4 interfésszel a GAMMIX S70 akár 7400 MB/s szekvenciális olvasási és 6400 MB/s írási sebességre is képes a győzelem elérése érdekében. A megbízható működés és stabilitás érdekében az S70 az XPG szabadalmazott hűtőbordájával lett felszerelve. Az alumínium hűtőborda lépcsőzetes, réteges szerkezettel rendelkezik, amelyet az óceán hullámai ihlettek, a megnövelt felület pedig garantálja az optimális hőelvezetést. Az üreges kamrás kialakítás tovább javítja az eszköz hűtési képességeit, hiszen kialakításából adódóan képes kihasználni a toronyházak belső légáramlását a hűtési hatékonyság növelése érdekében.

XPG SPECTRIX D70G DDR4 memóriamodul

A SPECTRIX D70G teljesen másféle tervezési megközelítést alkalmaz, mint a többi modul, kifejezetten a „kettős személyiség” filozófiájára épít. Ez megfigyelhető a kétféle eltérő felületi kialakításban is. Az egyik felület sima és tiszta, míg a másik felület barázdákkal díszített. Mindemellett a megoldás eltérő megjelenést is kínál, ha az RGB világítás be- valamint kikapcsolt állapotban látható. Kikapcsolt állapotban a termék külső műanyag borítása a fémre emlékeztet. Az RGB bekapcsolásakor azonban a félig átlátszó anyag hatékonyan képes szétszórni a fényhatásokat a külső váz teljes területén. Az 4600 Mhz-es teljesítménnyel is elérhető D70G hatékony megoldást jelent a multitasking feladatokhoz.     

XPG SPECTRIX D50 Xtreme DDR4 memóriamodul

Az akár 5000 Mhz-es sebességgel is elérhető XPG SPECTRIX D50 Xtreme DDR4 RGB memóriamodul hihetetlen teljesítményt nyújt a feladatok gyors és hatékony elvégzéséhez. A külsejét úgy alakították ki, hogy egyszerre szimbolizálja a termék sebességét és stabilitását. Ehhez 2 mm vastagságú fémlemezt választottak a hűtőborda alapjaként, hogy egy erőteljes és jó minőségű textúrával ellátott terméket hozzanak létre. A fémlemez v-alakú barázdákkal díszített, amelyek felületi metszetei „x” mintákat alkotnak, ezzel szimbolizálva a sebességet és az XPG márka első betűjét. A D50 Xtreme a téglalap alakú RGB fénysáv helyett – amely általánosan megszokott a legtöbb memóriamodul esetén – egy háromszög alakú félig áttetsző felülettel rendelkezik, amely tökéletesen kiegészíti a barázdás díszítést.

A Red Dot tervezési elismerés 1955 óta felel azért, hogy értékelje a vállalatok legjobb tervezésű megoldásait a világ minden tájáról. A kiválasztás során a termékek tényleges tervezését, a kommunikációs tervezést és a tervezési koncepciókat vizsgálják meg és ismerik el. A díjak kiosztása több termék közül kiválasztás alapján történik, melyet egy szakértőkből álló bizottság ítél oda a legjobb koncepcióknak és kivitelezéseknek.

Az MSI bemutatja a Summit 2 az 1-ben laptopokat

A korábban megjelent MSI Summit laptopokat az üzleti felhasználók már jól ismerik. Most azonban megérkeztek a termékcsalád új tagjai! Egy magával ragadó aranymetszet spirál megjelenését követően az MSI leleplezte az „MSIology: Determined to Succeed 2021” virtuális eseményt. Az aranymetszés tökéletes példájaként az MSI bemutatta a Summit sorozatot, beleértve a „CES innovációs díjak” kitüntetettjeit, az MSI Summit E16 Flip-et és az MSI Pen-t, valamint a „CES 2021 legjobbja” díjnyertes Summit E13 Flip Evo-t és nem utolsó sorban a 2. generációs MSI USB-C dokkolót is. A virtuális esemény során az MSI megmutatta, mennyire sokoldalúan lehet alkalmazni az MSI Summit sorozatot, amely segítségével a felhasználók növelhetik a produktivitásukat és a munkahelyi hatékonyságukat.

A teljes MSIology – Determined to Succeed 2021 virtuális eseményt alábbi linken tekintheted meg:

https://msi.gm/MSIology

A Summit E13 Flip Evo és a Summit E16 Flip elforgatható laptop a legjobb eszköz a gyors munkavégzéshez

„Ahogy a híres szerző, Arthur C. Clarke egyszer mondta, a kellően fejlett technológia egyenértékű a varázslattal. Ma itt vagyunk, hogy tanúi lehessünk az új MSI Summit varázslatának.” – jelentette ki büszkén Iris Chuang, az MSI Notebook termékmenedzsment igazgatója a bemutató megnyitóján. Az esztétika szimbóluma, egy óriási méretű aranymetszet spirál kiválóan szemlélteti az MSIology szellemiségét, melynek célja a tökéletes laptopok megalkotása a sikerre vágyó perfekcionisták számára. 

Manapság az emberek több időt töltenek távoli munkavégzéssel, így egy könnyedén hordozható, átfogó és többfunkciós laptop lehet a tökéletes irodai eszköz számukra. A bemutató alatt a műsorvezető az irodája, egy kávézó és az otthona között ingázott, ezzel szemléltetve azt, hogyan tudnak a vadonatúj Summit sorozatú laptopok zökkenőmentesen beolvadni a felhasználók munkavégzési szokásaiba, közösségi találkozóiba, a közös családi eseményekbe, valamint egyéb más alkalmakhoz. Mindez azt bizonyítja, hogy a laptop olyan, mint egy partner a munkahelyen, egy legjobb barát, akivel együtt szórakozhatsz, vagy éppen egy hűséges társ, aki biztonságban tartja az adataid és segít szembenézni az új modern korszak dinamikus, gyors ütemű kihívásával. „Manapság egyre többen várják azt el egy laptoptól, hogy rendkívül vékony, nagy teljesítményű, egyedi tervezésű, kényelmes és megbízható legyen. A legújabb Summit laptopok pedig pont ezeknek tesznek eleget.” – nyilatkozta Iris Chuang. 

Íme az új Summit sorozat: az aranymetszés tökéletesítése a 16:10-es képaránynál kezdődik

Amikor bármilyen dolog tökéletesen összhangban van az aranymetszéssel, az valósággal gyönyörűnek számít! Az új MSI Summit 2 az 1-ben laptopok különlegessége az „aranymetszetben” rejlik. A legjobb felhasználói élmény megteremtése érdekében az MSI tanulmányozta az esztétikát a matematikában és a természetben, mindezek találkozását pedig az aranymetszésben találta meg!

A logótól és annak elhelyezésétől kezdve a külső borításon át egészen a 16:10-es képarányú kijelzőig, az MSI az aranymetszés törvényét alkalmazta az MSI Summit E13 Flip Evo és a Summit E16 Flip megoldásain is, hogy kifogásolhatatlan laptopokat készítsen a perfekcionisták és a szakemberek számára. A felhasználók igényeik szerint választhatják a 13 hüvelykes E13-at vagy a nagyobb képernyős 16 hüvelykes E16-ot modellt is. A varázslat ott történik, ahol a 16:9-es képarányú kijelző 16:10-re bővül, ezzel 10%-kal nagyobb munkaterületet kínálva, így több helyet biztosít az információknak, hogy növelje a produktivitást.

Ami a vázat illeti, a Summit E13 Flip Evo és a Summit E16 Flip 360 fokban elforgatható. Ennek a kialakításnak köszönhetőn könnyedén használható bármilyen helyzetben, így a Summit sorozat a legjobb eszköz a konferenciák és a rendezvények során is. Akár előadói monitorként is használható, vagy a konferencia anyagok táblagépként történő megtekintésére is lehetőséget nyújt, továbbá sátor szerű alakba kihajtva kiválóan alkalmazható jegyzetkészítésre is a csoportos megbeszélések során. 

A CNC gyártási folyamatnak és a megerősített unibody kialakításnak köszönhetően a váz vékony, letisztult, ugyanakkor erősebb, mint valaha. Az alumíniummal extrudált technológiával a Summit E13 Flip Evo váza nagy tartósságot nyújt, a zsanérok pedig évekig bírják a folyamatos használatot.

Summit sorozat 150%-os teljesítménynövekedéssel és rendkívül gyors adatátvitellel

A Summit sorozat nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem erőteljes is. A Summit E13 Flip Evo-t a legújabb Intel Evo platformnak megfelelve tervezték, így a legújabb, 11. generációs Intel® Core™ i7 processzorral lett felszerelve, amely 150%-kal jobb teljesítményt nyújt, továbbá az Intel® Iris® Xe grafikus megoldás 4,5-szer gyorsabb, mint az előző generációs UHD grafika. 

Ezenkívül a Summit E13 Flip Evo 10%-kal jobban teljesít, mint az azonos kategóriájú 2 az 1-ben laptopok, így ideális megoldást jelent a gyorsan változó munkaigényekhez. A távoli munkát végző munkavállalók számára az átviteli sebesség kulcsfontosságú szerepet játszik! Az MSI Summit sorozat a PCIe Gen 4 SSD-nek köszönhetően kétszer nagyobb sávszélességet képes nyújtani. Az általános USB csatolókhoz képest a Thunderbolt 4 négyszer gyorsabb kimeneti sebességre képes, ezzel lehetővé téve a teljes adatátviteli sebesség kihasználását. Mindemellett a WiFi 6E jelentősen javítja a hálózati sebességet és teljesítményt a nagyobb sávszélességnek köszönhetően, interferencia nélkül.

Kiváló minőségű, zajmentes videóhívás az MSI Summit sorozattal

A videóhívások térnyerését követően egyre nagyobb aggályt kelt a felhasználókban magánélet biztonságának megőrzése, így az MSI Summit sorozat hármas védelmet nyújt a webkamerák használata során. A jelzőfénytől kezdve, a be- és kikapcsoló gyorsbillentyűn át a laptop oldalán található fizikai kapcsolóig minden megoldás a magánélet védelmét segíti elő. 

Másrészt az MSI egyedi megoldásokat kínál a jobb hang- és webkamerás videóminőség érdekében. Amikor valaki otthonról vagy távolról dolgozik, az olyan háttérzajok, mint mások beszélgetései, vagy éppen a forgalmi zaj rendkívül ki tudja zökkenteni az embereket a munkavégzés folyamatából. Itt az ideje búcsút mondani ezeknek. Az MSI zajcsökkentő kamerája lehetővé teszi a webkamera számára a jel zajának csökkentését és a minőségi képek készítését, valamint rendkívül hasznos lehet a kevésbé megvilágított környezetekben. A kiváló képminőség mellett a felhasználóknak a környező zajok miatt sem kell aggódniuk. Csak kapcsolják be az aktív zajszűrést, hogy azonnal megszüntessék az összes háttérzajt a hangszórón és a mikrofonon egyaránt, így a felhasználók teljesen elmerülhetnek a munkavégzés folyamatába.​​​​​​​

A CES innovációs díj nyertese, az E16 Flip egy csendes és könnyű erőmű! 

Definiáld újra a munkavégzés menetét a „CES innovációs díj” nyertesével – a Summit E16 Flip-pel – a produktív szakembereknek készült laptopjával. A Summit E16 Flip mélyfekete borítással és arany színű szegéllyel rendelkezik. Ez a vékony és könnyű laptop tökéletes azok számára, akik folyamatosan mozgásban vannak. Ezenkívül a kiváló tervezésének köszönhetően a Summit E16 Flip-et az „IF Design Award”-ra is jelölték, ezzel bizonyítva, hogy ez egy olyan művészi eszköz, amely az irodai és az otthoni felhasználók rendkívüli ízlésvilágáról tanúskodik.

A Summit E13 Flip Evo legjobb tulajdonságai mellett a Summit E16 Flip az NVIDIA legújabb grafikus megoldásait használja. A nagy teljesítményű Summit E16 Flip megfelel a számítási teljesítményt igénylő feladatoknak, valamint az alkotási folyamatok szélesebb körét képes kezelni, beleértve a 3D-s szoftvereket és egyéb más kreatív megoldásokat. Az exkluzív új „Dynamic Cooler Boost” hűtési kialakítással a Summit E16 Flip a processzor teljes terhelése alatt is csupán 35 dB-lel működik. Ezenkívül a Summit E16 Flip 4 mikrofonnal rendelkezik, hogy kiváló minőségű hangfelvételeket biztosítson a konferenciabeszélgetések során. Mindezek az optimalizálások lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy teljes mértékben ki tudják használni az átgondolt hardveres felépítés minden előnyét.

A 2. generációs MSI USB-C dokkoló páratlan hatékonyságot biztosít

A virtuális eseményen a vállalat azt is megmutatta, hogyan lehet hatékony irodai környezetet kialakítani. Az eltérő portok csatlakoztatása sokszor problémát okozhat! A 2. generációs MSI dokkoló akár három külső 4K UHD kijelző és több USB-port csatlakoztatására is lehetőséget nyújt, így egyetlen központosított helyre csatlakoztathatsz minden kábelt. Mindezek mellett támogatja a 100 wattos töltési teljesítményt is. A 2. generációs MSI USB-C dokkoló nagyszerű eszköz lehet az üzleti vállalatok számára, hiszen támogatja a MAC-cím továbbítást és a PXE Wake-on-LAN (WOL) funkciót is. Ezáltal az új dokkoló tökéletesen illeszkedik a személyes és a vállalati használathoz is.

A legjobb eszköz az elit számára, a CES 2021 innovációs díj nyertese: MSI Pen

Az MSI Pen segítségével a jegyzetek készítése vagy a kézírás természetes hatást kelt, így intuitív módon fejezheted ki az ötleteidet. A legújabb MPP 2.0 technológiával az MSI Pen stabil érzékelést és a lehető legjobb teljesítményt nyújtja. A 4096 nyomásszintnek köszönhetően pedig az írás és a rajzolás úgy jelenik meg a képernyőn, mintha egy valódi golyóstollal készítetted volna. Az esemény során az MSI azt is bemutatta, hogy az MSI Pen akár távirányítóként is használható a prezentációk és a táblák kezelésére mindössze egyetlen kattintással. Mindemellett tökéletes kiegészítést nyújt a Summit E13 Flip Evo és a Summit E16 Flip laptopokhoz is. A szöveges magyarázatoktól és a jegyzeteléstől kezdve a digitális aláírásokon, az üzleti brainstorming értekezleteken át egészen az egyszerű rajzolásig, az MSI Pen az üzleti elitek leghasznosabb eszközévé válhat ötleteik kifejezésében.

Az MSI Summit E13 Flip Evo és a Summit E16 Flip laptopok soha nem látott teljesítménnyel, vállalati szintű biztonsággal és kiemelkedő 20 órás akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, ráadásul akár 360 fokban el is forgathatók. Az új MSI Pen és a 2. generációs MSI dokkolóval együtt az új „All-in-one” Summit sorozat nagy mértékben javítja a felhasználók képességeit, üzleti hatékonyságát és produktivitását.