Címke: Samsung

Magyarországra érkezik a Samsung Galaxy S10 széria

Az első AMOLED kijelző, az első kétoldalt ívelt kijelző és az első dual pixel kamera. Többek között ezek az innovációk köthetők a Samsung Galaxy S prémium okostelefonsorozatához, amely idén a Galaxy S10 készülékekkel ünnepli 10. születésnapját. A legújabb okostelefonok megkoronázzák az S széria múltját és utat mutatnak az iparág jövője felé. A csúcskategóriás készülékek előnyeit mostantól a magyar felhasználók is élvezhetik.

A Samsung Galaxy S széria történetén keresztül nyomon követhetjük az okostelefonok fejlődését, és megismerhetjük, milyen irányba tart a mobiltechnológia. A vállalat az elmúlt közel tíz évben fejlesztések egész sorát mutatta be, amelyek később az egész iparágra hatással voltak. Készülékeiben először a Samsung alkalmazta az AMOLED technológiát, a kétmagas processzorokat, a vállalat mutatta be az első mobilkészüléket LTE-A támogatással és a kétoldalú ívelt kijelző mellett, például a dual pixel kamera és az Infinity Display használata is a Samsung nevéhez köthető. 

Úttörő megoldások 2019-ben is

A Samsung a Galaxy S10 sorozattal az okostelefonok jövőjét hozza el 2019. március 8-án a magyarországi boltokba. A fejlett kameratechnológia, az intelligens okosmegoldások és az újgenerációs ökoszisztéma olyan funkciókat kínál olyan funkciókat kínál, melyek eddig elérhetetlenek voltak a felhasználók számára. A vállalat az S széria tíz éves tapasztalatával mutatja be azokat a lehetőségeket, amelyek a jövő mobiltechnológiáját formálják majd. 

A Samsung Galaxy S10 a Samsung eddigi legfejlettebb kijelzőmegoldásával, az első Dinamikus AMOLED kijelzőjével érkezik. Az első HDR10+ tanúsítvánnyal rendelkező okostelefonként a Galaxy S10 kijelzője képes minden eddiginél élénkebben megjeleníteni a digitális tartalmakat, a dinamikus színtérképezésnek köszönhetően pedig a legkülönbözőbb árnyalatokat is élethűen adja vissza. Formatervezés terén is megújult a sorozat, az eddig alkalmazott megoldások helyett most csupán egy kamerasziget töri meg a kijelző folytonosságát, hogy a fogyasztók a lehető legjobb mértékben kihasználhassák azt. A Galaxy S10 Vezeték Nélküli Töltésmegosztás funkciója a kompatibilis viselhető eszközöket is képes tölteni. Emellett a szintén ennek a funkciónak köszönhetően a Galaxy S10 egyszerre tudja tölteni saját magát és egy másik eszközt is, így lehetővé teszi, hogy nyugodtan induljunk útnak akár egyetlen töltővel. 

A vállalat a gamerekre is gondolt. A lehető legjobb játékélmény érdekében a Galaxy S10 mesterséges intelligencia alapú, eszközön belüli játékteljesítmény-optimalizáló szoftverrel és prémium hardverrel, Dolby Atmos rendszerrel és egyedi tervezésű hőcserélő rendszerrel érkezik. A Galaxy S10 az első olyan mobileszköz, amelyet a Unity platformon létrehozott játékoknak megfelelően optimalizáltak. 

A Galaxy S10 elérhetősége

Az új készülékek 2019. március 8-án kerülnek a hazai boltok polcaira, a Galaxy S10e prizmafehér, prizmafekete, prizmazöld, és kanárisárga, a Galaxy S10 prizmafehér, prizmafekete és prizmazöld színekben, a Galaxy S10+ pedig további még egy teljesen új, kerámiafekete színvariánsban érkezik.

A Galaxy S10, Galaxy S10+ és Galaxy S10e, 309.990, 344.990 és 257.990 forintos ajánlott fogyasztói áron kerülnek a hazai boltokba.

Samsung 860 QVD SSD: több terabájtos tárhely elérhető áron

A Samsung új 860 QVO SSD szilárdtest meghajtói akár 4 terabájtos (TB) kapacitással, kiemelkedő sebességgel érkeznek. A vállalat magas adatsűrűségű, 4 bites MLC NAND flash architektúrájára épülő 860 QVO SSD-knek köszönhetően mostantól a több terabájtos kapacitás kedvező áron érhető el szélesebb körben is. 

„Napjaink fogyasztója minden eddiginél több nagyfelbontású fájlt állít elő, használ és tárol, mint valaha. Ide tartoznak például a 4K-s videók és grafikailag fejlett játékok is – mondta Dr. Mike Mang, a Samsung memória üzletágának márka- és termékmarketingért felelős alelnöke. – Az új 860 QVO hatalmas előrelépés a több terabájtos SSD-k piacán, egyedülálló megoldásként egyre több felhasználó számára jelent nagyobb teljesítményt és megbízhatóságot”. 

A nagyméretű multimédia tartalmakat kezelő PC-felhasználók gyakran fejlesztik számítógépeik tárolókapacitását a műveletek gördülékenysége érdekében. A népszerű, 2,5 colos SATA felületre épülő 860 QVO tökéletesen illeszkedik a legtöbb laptopba és asztali gépbe is. A 860 QVO nagy kapacitásának és kiemelkedő teljesítményének köszönhetően mostantól HHD használata nélkül megoldhatók az indításhoz és tároláshoz kapcsolódó műveletek. 

Az akár 550 MB/s-os olvasási és 520 MB/s-os írási sebességgel[ a 860 QVO képes azonos színtű teljesítményt elérni, mint napjaink 3 bites MLC SSD-i, köszönhetően a Samsung legújabb 4 bites V-NAND technológiájának és a már bizonyított MJX kontrollernek. A meghajtóba integrált Intelligens TurboWrite technológiával a sebesség tovább növelhető, a kiemelkedően magas teljesítmény pedig hosszabb ideig is fenntartható.   

Az optimális megbízhatóság érdekében az új SSD-k esetében a Samsung a maximális írási terhelhetőséget (TBW – Terabytes Written) az SSD-felhasználók használati mintáinak alapos vizsgálatával állapította meg. Ez egy hároméves jótállást vagy 1440 TBW-t jelent a 4TB-os verzió esetében, illetve 720 és 360 TBW-t a 2TB-os és 1TB-os SSD-k felhasználói számára.  

Samsung Galaxy A7: Szélesítsd a látóköröd

Kattints és oszd meg az élményeidet a Galaxy A7 nagy teljesítményű tripla kamerájával:

  • A Galaxy A7 8 megapixeles, 120°-os ultraszéles lencséivel nem maradsz le egyetlen pillanatról sem. Az ember szemével megegyező látószögű Galaxy A7-tel készült nagylátószögű fotókon éppen úgy örökítheted meg a világot, ahogyan te látod.
  • A 24 megapixeles és a mélységi lencsékkel felszerelt Galaxy A7 Élő fókusz funkciója a bokeh effekt beállításával lehetővé teszi a mélységélesség szabályozását, hogy lenyűgöző fotók szülessenek.
  • Készíts tűéles fotókat kedvező és kedvezőtlen fényviszonyok mellett egyaránt! A Galaxy A7 24 megapixeles lencséje 4 pixel összetömörítésével automatikusan több fényt enged be alacsony fényviszonyok mellett is.
  • A Galaxy A7 a még jobbat hoz ki abból, amit lát. A Samsung intelligens Jelenetoptimalizálójának segítségével a kamera kategorizálja a fénykép témáját és az azonnali képminőség-optimalizálás érdekében ennek megfelelően módosítja a szín, a kontraszt és világosság beállításait.
  • Készíts világos, tiszta szelfiket a nap bármely részében! A Galaxy A7 24 megapixeles elülső kamerájával és állítható LED-vakujával többé nem kell a tökéletes megvilágítás miatt aggódnod. Készíts szelfiket bokeh effekttel a ‘Szelfi-fókusz’ beállítás segítségével és utánozd le a professzionális stúdiók megvilágítását a Pro Lightning Mode-dal! Fejezd ki személyiséged AR emojikkal és előnyös szűrőkkel!

    A 6 colos Super AMOLED kijelzővel érkező Galaxy A7 lehetővé teszi, hogy éppen úgy éld át és oszd meg a világot, ahogyan azt te látod. A Samsung védjegye, az Infinity Display kijelző zavartalan, lenyűgöző képi élményt, a Dolby Atmos technológia pedig lélegzetelállító hangzást biztosít és átfogó, mindent körülölelő hangtechnikával teszi szórakoztatóvá a használatot. A Galaxy A7 a stílus terén sem köt kompromisszumot, a még kényelmesebb fogás érdekében prémium üveg kialakítással, lekerekített szélekkel és oldalsó ujjlenyomat olvasóval érkezik. A Galaxy A7 három stílusos verzióban, kék, fekete és arany színekben érhető el[3], így mindenki megtalálja az egyéniségéhez és személyiségéhez leginkább passzoló modellt. A Galaxy A7 okostelefonok a Bixby[4] és a Samsung Health alkalmazásokkal teszik még kényelmesebbé életünket.

    A Galaxy A7 Magyarországon október elejétől lesz elérhető 99 990 forintos ajánlott fogyasztói áron.

Samsung Galaxy Watch: összeköt, bárhol is legyél

A Samsung Electronics bemutatta az új Samsung Galaxy Watch okosórát. Az okoseszköz ötvözi a Samsung Galaxy ökoszisztéma legfontosabb jellemzőit: a hosszú akkumulátor élettartamot, az LTE adatátvitelt, a wellness funkciókat, valamint az időtálló, személyre szabott dizájnt. Az új okosóra stressz-szintet és alvást monitorozó funkciókat, valamint három különböző, ezüst, éjfekete és rózsaarany számlapot és variálható színű óraszíjakat vonultat fel. Continue reading

Megérkezett a Samsung Galaxy Note 9

A Samsung bemutatta a Galaxy Note9-et, a prémium kategóriás Note termékcsalád legújabb tagját. A Note széria jellegzetessége, hogy mindig a vállalat legújabb fejlesztéseit vonultatja fel, nincs ez másképp a Note9 esetében sem. A prémium okostelefon a nagyfokú teljesítmény érdekében most először összekapcsolható S Pennel és a vállalat eddigi legintelligensebb kamerájával érkezik. Continue reading