Kategória: Egyéb

Zalman MegaMax TXII – Hatékony tápegységet mindenkinek

A MegaMax TXII tervezésekor négy fő pillért állítottunk fel. Az új termék legyen hatékony, strapabíró, funkcionális és bárki számára elérhető. A család összes tagja 80 Plus hitelesítéssel rendelkezik, tehát hatékonyságuk meghaladja a 80 százalékot, ami jelen esetben 85-86% körüli hatékonyságot jelent az átlagos felhasználás mellett. A minőségi felépítés mellé számos védelmi megoldás és remek ár társul.

A MegaMax TXII tápegységsorozat minőségi kondenzátorokat használtunk, melyek akár 105 fokos hőmérséklet esetében is üzemképesek maradnak, illetve EMI szűrőt is kaptak. A megfelelő hűtésért alumínium radiátorokat telepítettünk a legfontosabb komponensekre, a levegőt pedig egy 120 milliméteres, halk HDB csapágyazású ventilátor mozgatja.

A tápegységek lapos kábelekkel rendelkeznek, így a lehető legminimálisabban torzítják a légáramlást a ház belsejében. Az új széria 400, 500, 600 és 700 Wattos modelleket foglal magában. A két kisebb modellnek két PCI-E 6+2 tűs, hat SATA és három IDE csatlakozója van. A két erősebb modell esetében további két PCI-E és egy IDE csatlakozó áll még a felhasználók rendelkezésére. Mindegyik modell kompatibilis az ATX v2.31-es szabvánnyal.

A Zalman MegaMax TXII család első tagjai már elérhetőek itthon, méghozzá 15 000 Ft alatti kezdőáron.

Megjelent az ADATA áramkimaradás elleni védelemmel rendelkező ISSS333 SSD meghajtója

Az ADATA Technology (Tajvan Stock Exchange: 3260.TWO), a nagy teljesítményű DRAM modulok, a NAND flash termékek és mobil tartozékok vezető gyártója bejelentette az új, 2,5 hüvelykes SATA III ISSS333 PLP 3D TLC SSD meghajtók megjelenését, amelyek áramkimaradás elleni védelemmel (PLP) lettek ellátva. Az ipari minőségű SSD-k olyan használatra készültek, amelyek tartósságot, megbízhatóságot és nagy kapacitást igényelnek, beleértve az ipari számítást, a beágyazott alkalmazásokat, a megfigyelő rendszereket, az orvosi felszereléseket, a játékgépeket, a védelmi alkalmazásokat és az általános automatizálást. Az ISSS333 PLP SSD-k 3D NAND Flash chipekkel és a SATA III 6 Gb/s csatolófelülettel működnek, amely kiváló átviteli sebességet biztosít, elérve akár az 560/520 MB/s-ot is. A költséghatékonyság érdekében ezek az SSD-k mindössze 2,3 W-os fogyasztással rendelkeznek.  

Csökkentsd az adatvesztés esélyét

Az ADATA áramkimaradás elleni védelmi mechanizmussal ellátott ISSS333 3D TLC PLP SSD-k megvédenek az adatvesztéstől váratlan áramkimaradás esetén. Ez a képesség különösen hasznos az olyan kültéri helyeken, ahol az energiaellátás kiszámíthatatlan körülmények miatt nem megfelelő, például bázisállomások, megfigyelő rendszerek, szállítási létesítmények és egyéb alkalmazások esetén.  Sőt, az ISSS333 3D TLC PLP SSD-k nagy hőmérsékleti ellenállásal is rendelkeznek (-40° C-tól 85° C-ig), így a legrosszabb körülmények között is optimálisan működnek, ráadásul rövidzárlat-védelemmel rendelkező polimer kondenzátorokkal is el lett látva. Az ISSS333 3D TLC PLP SSD-k támogatják az LDPC (kis sűrűségű paritásellenőrzés) hibajavító kód technológiát is, így képes felismerni és javítani az adathibák széles skáláját a pontosabb adatátvitel és az SSD hosszabb élettartama érdekében.

Fokozott tartósság és biztonság

ADATA ISSS333 3D TLC PLP SSD-ket 3000 P/E ciklusra tervezték, így tartósságuk, megbízhatóságuk és stabilitásuk megegyezik a 2D MLC SSD-kkel. Sőt, a nagyobb megbízhatóság és költséghatékonyság érdekében az SSD-k az ADATA saját, szabadalmaztatott A+ SLC technológiáját használját. A technológia egyedi NAND Flash firmware-t és A+ rendezési algoritmust használ az SLC teljesítmény emulálásához Az A+ SLC rendkívül megbízható, kiváló adatintegritást és remek egyensúlyt teremt a költség és teljesítmény között.  Az ISSS333 3D TLC PLP SSD-k szintén átesnek az ADATA SSD érvényesítési folyamatán, amelybe beletartozik a funkcionalitás és a megbízhatóság ellenőrzése is.

Nagy kapacitás az 5G korszakhoz

A big data analízis, a mesterséges intelligencia, az IoT és az 5G terjedésével járó magasabb szintű csatlakoztathatóság és adatnövekedés térnyerésével a nagyobb kapacitású SSD-k egyre szükségesebbé válnak. Az igényegnek való megfelelés érdekében az ISSS333 3D TLC PLP SSD-k 64 GB-tól egészen 2 TB-ig terjedő tárolókapacitású változatban is elérhetők.

Rengeteg kiegészítő funkció

A további stabilitás és megbízhatóság érdekében az SSD-k számos technológiát támogatnak, beleértve az önellenőrző, elemző és jelentési technológiát (SMART), amely előre jelezheti a meghajtóhibákat, valamint az NCQ és a Windows TRIM parancsokat is a teljesítmény növelése érdekében. Az SSD-k kényelmes kezelése érdekében a felhasználók letölthetik az ADATA SSD Toolbox-ot, amely jelzi a meghajtók állapotát, kopási szintjét és élettartamát is.​​​​​​​

Az ADATA ISSS333 PLP SSD-k rendelkezésre állása régiónként változhat. Ha többet szeretnél tudni az egyes piacok elérhetőségéről és árairól, kérjük, fordulj a legközelebbi ADATA irodához vagy kiskereskedőhöz a industrial.adata.com weboldalon.

Elrajtolt az MSI Creator Awards 2020! Mutasd meg kreativitásod!

Az elkötelezett, kreatív, 2D grafikus, 3D animátor és videószerkesztő szakemberek tiszteletére az MSI – a digitális tartalomgyártás elismert és vezető márkája – bejelentette az online, MSI Creator Awards pályázat elindítását. Az MSI Creator Awards egy online tervezői verseny, amelynek célja az iparág tehetségeinek felkutatása és elismerése. Minden versenyző szabadjára engedheti képzeletét és bemutathatja korlátlan kreativitását, amelyet az iparágból származó területi szakértők fognak értékelni a tartalom, készség, kreativitás és eredetiség kategóriájában. A nyertesek Prestige 14 laptop PC-vel, Prestige P100 asztali PC-vel, vagy Prestige PS341WU monitorral lehetnek gazdagabbak az MSI jóvoltából.

„A technológia megváltoztatja a művészet előállításának és megtekintésének módját. Az MSI Creator Awards elkötelezett amellett, hogy támogasson minden innovatív projektötlettel rendelkező kreatív lelket és a összekapcsolja a közönséget az olyan művészeti alkotásokkal, amelyek érdeklődést váltanak ki a technológiában rejlő végtelen lehetőségekben. A különböző művészeti területek elismert mesterei megoszthatják az alkotásaik mögött rejlő innovatív ötleteiket és beszélhetnek a technológia művészetre gyakorolt hatásáról.” – nyilatkozta Sam Chern, az MSI Marketing alelnöke.

Az online tervezői verseny időbeosztása

A verseny kezdete: 2020. február 25.
Benyújtás végső dátuma: 2020. április 22.
Nyilvános szavazás: 2020. április 24 – 30.
A győztes kihirdetése: 2020. május 6.​​​​​​​

Az alkotásod itt küldheted el: https://www.msi.com/Landing/creator-awards

A QNAP és a KoiMeeter a távoli kommunikáció igényeire szabott videokonferencia-megoldást kínál

A távoli vagy otthoni munka elterjedésének korában az olyan előre nem látható eseményeknek köszönhetően – amelyek megzavarhatják az utazásokat és a nemzetközi konferenciákat – megnőtt a kereslet a megbízható videokonferencia-megoldások iránt.

A QNAP® Systems, Inc. erre fejlesztette ki a KoiMeeter-t – egy ingyenes, intelligens videokonferencia-rendszert a QNAP NAS-okra. A KoiMeeter a NAS-ok széles választékával kompatibilis és számos kulcsfontosságú funkcióval rendelkezik, amelyek segítenek az otthoni vagy távoli munkavállalóknak kapcsolatba lépni a csapat tagjaival, valamint a nemzetközi vagy utazó munkavállalóknak, hogy a találkozókon és a konferenciákon részt vehessenek akkor is, amikor egy váratlan esemény megzavarja vagy gátolja az utazást.

A KoiMeeter a HDMI kimenettel rendelkező QNAP NAS-okra telepíthető, a kompatibilis kamerákkal és mikrofonokkal együttesen pedig könnyedén beállítható a videokonferencia-rendszer. A KoiMeeter ingyenes verziója támogatja a platformok közötti kommunikációt (például: Avaya SIP videokonferencia-rendszert) és a 30 perces ingyenes vezeték nélküli prezentálást egyszerre két vezeték nélküli projektoron. A vállalati felhasználók a KoiMeeter licensz megvásárlásával olyan kiegészítő szolgáltatásokhoz férhetnek hozzá, mint beszéd feliratozás, a valós idejű fordítás és találkozók felvételeinek tárolása).

Hogyan állítsd be

Elérhetőség

A KoiMeeter már letölthető a QTS App Center -ből. További termékinformációért látogass el a www.qnap.com weboldalra.

A Thermaltake bemutatta a Level 20 RS ARGB közepes méretű toronyházat

A Thermaltake, a vezető PC DIY prémium márka – a hűtés, a gaming kiegészítők és a játékélményt nyújtó memória megoldások terén -, bemutatta a Level 20 sorozat legújabb tagját, a Level 20 RS ARGB kiadású közepes méretű toronyházat. A sportautók ihlette Level 20 RS ARGB egy kiemelkedő felső panellel rendelkezik, amely ügyesen elrejti az oldalsó I/O portokat; az elől látható ARGB fénysáv pedig tökéletesen utánozza az sportautók hátsó lámpájának érzését.

Az előlapi borítás háromrétegű szűrőre lett cserélve, a tartópillérek pedig úgy lettek megalkotva, hogy maximalizálják a légáramot, ezzel sajátos karakterisztikát adva a toronyház számára. Az előlapi panel mögött két ragyogó fényű, 200 mm-es ARGB ventilátor kapott helyet, amelyhez hátul egy 120 mm-es ventilátor is társul a tökéletes szellőzés érdekében. A két edzett üveg oldalpanel és az edzett akril panel a PSU burkolatán kiváló vizuális megjelenítést biztosít a tápellátás és a komponensek bemutatásához; az elforgatható PCI-E nyílások és az eltávolítható PSU burkolat pedig lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy alkatrészeiket könnyedén, az általuk preferált módon rendezhessék el. A Thermaltake komponensek segítségével a felhasználók megtapasztalhatják a legjobb folyadékhűtő kiegészítők és a fejlett kábelelrendezés élményét. Készülj a versenyre az új Level 20 RS ARGB-vel.

A Level 20 RS ARGB közepes toronyház legfőbb jellemzői:

Kifinomult dizájn

A hűtési maximalizálása érdekében a előlap és a felső panel háromrétegű szűrőt kapott. A tartóoszlopok úgy lettek kialakítva, hogy maximalizálják a légáramlást. Mindkét oldalán egy 4 mm-es edzett üvegapanel található, amellyel a felhasználók könnyedén megmutathatják DIY-szellemüket és élvezhetik a belső alkatrészek teljes láthatóságát. 

Kényelemes I/O port elosztás

A Level 20 RS ARGB közepes méretű toronyház kiemelkedő felső panel oldalsó részén elhelyezkedő I/O portok között két USB 3.0, két szabványos USB 2.0, egy HD Audio, egy bekapcsoló és egy ARGB gomb található, amely segítségével a felhasználók könnyedén változtathatnak a világítási módokon és egyszerűen hozzáférhetnek a kívánt portokhoz. 

Függőleges GPU tartó

A kifejezetten kettős GPU elhelyezési opcióval tervezett Level 20 RS ARGB támogatja a grafikus kártyák függőleges elhelyezését dupla PCI-E slotokkal. A PCI-e hosszabbító kábel opcionális kiegészítő. A mellékelt GPU tartókeret pedig megakadályozza a grafikus kártyák okozta PCIe sín elhajlását és csökkenti az alaplapra nehezedő terhelést is.

Kiváló folyadékhűtési támogatás

A Level 20 RS ARGB közepes méretű toronyház rengeteg hellyel rendelkezik a fejlett AIO/DIY folyadékhűtési komponensek számára és támogatja a legtöbb AIO folyadékhűtő megoldást is. Akár 360 mm-es egyedi radiátor és akár 360 mm-es AIO vízhűtés is beszerelhető. A Level 20 RS ARGB két előtelepített 200 mm-es 5 V-os ARGB ventilátorral és egy 120 mm-es szabványos hátsó ventilátorral lett felszerelve, valamint elől akár három 140 mm-es, felül pedig három 120 mm-es és egy 200 mm-es ventilátorral tovább bővíthető.

Csúcskategóriás bővítési lehetőségek

Az Level 20 RS ARGB közepes méretű toronyház kiváló bővítési lehetőségeket kínál, így könnyedén megépítheted álmaid PC-jét.  Támogatja az ATX szabványú alaplapokat, a 172 mm magasságú CPU hűtéseket, az akár 400 mm hosszú (HDD rekesz nélkül) és 282 mm hosszú (HDD rekesszel) függőleges és vízszintes VGA elhelyezést, az akár 220 mm hosszúságú tápegységet, valamint kettő 2,5/3,5 hüvelykes (HDD állvánnyal) és további egy 2,5 hüvelykes (HDD rekesszel) tárolót, vagy kettő 2,5 hüvelykes HDD rekeszt vagy egy 3,5 hüvelykes (HDD rekesszel)  tárolóeszközt.

Zalman S4 Plus – Karakteres újdonság a Zalman-tól

A Zalman S4 Plus a dél-koreai gyártó legújabb számítógépháza, mely egyszerű és könnyed felépítést kapott, ennek ellenére kiemelkedik a tömegből. A kompakt méret és a középkategóriás ár ellenére modern dizájnbeli megoldásokat és magas felszereltségi szintet kínál a dobozból kivéve. Az akril oldallap betekintést enged a LED világítással kiemelt belső térbe, a megnyitott előlap pedig nem csak kiemeli a két előre telepített ventilátort, hanem a ház remek hűtési teljesítményhez is nagyban hozzájárul.

Az S4 Plus-t megvásárolva semmilyen extra költséggel nem kell számolnunk, hiszen az előlapon két darab, hátul pedig egy darab 120 mm-es, RGB LED világítással rendelkező ventilátort helyezett el a gyártó. Persze a nagyon extrém teljesítményhez is extra lehetőséget kínál a ház, így további öt darab ventilátor beszerelésére van lehetőség, hiszen az előlapra 1, alulra és felülre pedig 2-2 extra egység telepíthető. Természetesen a folyadékhűtés is támogatott, 120 és 240 milliméteres radiátoroknak is van hely a házban, a processzorhűtő pedig maximum 160 mm magas lehet.

A ház tetején mágneses porszűrőt helyeztünk el, mely tovább javítja a hűtési képességet és megóvja a hardvereket. A tápegység a ház alsó részére telepíthető, a grafikus kártya hossza pedig maximum 315 mm. A bővítőkártyákat (akár 7db) mindenféle szerszám nélkül rögzíthetjük.

A Zalman S4 Plus midi tower kialakítása lehetővé teszi az ATX és nála kisebb alaplapok támogatását, legyenek azok AMD vagy Intel chipkészletre épülő fejlesztések. Az előlapon található I/O panelen a fejhallgató és mikrofon jack-csatlakozása mellett 2db USB 2.0 és 1db USB 3.0 csatlakozó kapott helyet.

The Zalman S4 már elérhető a hazai piacon, méghozzá 25 000 Ft környékén.

A QNAP is felkerült az Adobe Video és Audio Partnereket listázó keresőjébe

A QNAP® Systems, Inc. (QNAP), a számításti, hálózati és tárolási megoldások egyik vezető innovátora bejelentette, hogy a márka felkerült az Adobe® Video és Audio Partnereket listázó keresőjébe a nagy teljesítményű tárolási megoldásaival, beleértve a NAS-okat, az IP-SAN-okat, az FC-SAN-okat és még sok mást. A szigorú teszteléseken átment QNAP NAS-ok hivatalos tanúsítvánnyal rendelkeznek, amely biztosítja kiváló együttműködésüket az olyan Adobe programokkal, mint az After Effects, az Audition, az Illustrator, az InDesign, a Media Encoder, a Photoshop és a Premiere Pro szoftver.

„Örömünkre szolgál, hogy együttműködhetünk az Adobe-vel a QNAP márka Adobe Video és Audio Partnereket listázó keresőjébe való bekerülésével kapcsolatban.” – nyilatkozta Sam Lin, a QNAP termékmenedzsere, majd hozzátette: „A weboldal segítségével a QNAP termékek ismertsége jelentősen növekedhet a kreatív szakemberek számára, így megtalálhatják az önmaguknak legmegfelelőbb audiovizuális munkafolyamatot.”

A QNAP NAS nagy teljesítményű tárolást és fejlett, rendkívül gyors csatlakoztathatóságot kínál, mint például a Thunderbolt™ 2/3, a 40/25/10 Gbps és multi-gigabites Ethernet, valamint a Fiber Channel (FC) támogatás. Ha többet szeretnél tudni a QNAP kreatív szakembereknek szánt megoldásairól, látogass el a https://www.qnap.com/go/solution/adobe/ weboldalra.

Az FSP bemutatja az új T-WINGS kettő az egyben számítógépházat

Az FSP, a világ vezető tápegységgyártója örömmel mutatja be az új stílusos, innovatív „T-WINGS” (CMT710) toronyházat. Az új T-WINGS ház lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy két számítógép-konfigurációt szereljenek be egyetlen toronyházba.

Két rendszer egyetlen egységben

Azzal, hogy a T-WINGS két csúcskategóriás PC fogadására is képes, nemcsak helyet takarít meg otthonodban vagy az irodádban, hanem jelentősen felgyorsítja a termelékenységet is. A fő rendszer támogatja az akár E-ATX méretű alaplapot is, így csúcskategóriás játékgépet vagy HEDT konfigurációt is összeállíthatsz benne, míg a másodlagos részbe Mini-ITX alaplap kerülhet, amely számtalan extra lehetőséget kínál a felhasználók számára. Ennek a konstrukciónak az előnyei között szerepel a két rendszer egyidejű futtatása, amely megszabadítja a rendszereket minden késéstől, késleltetéstől vagy bármilyen túlzott terheléstől, megakadályozva a rendszer összeomlását. A tartalomgyártók és streamerek számára lehetővé válik a megszakítás nélküli rögzítés, a felvételek ellenőrzése és irányítása, illetve a feliratkozókkal való kapcsolattartás is.

Stílusos kialakítás gyönyörű, 360 fokos betekintési szöggel

Az FSP T-WINGS egy új, stílusos és innovatív, félig nyitott formatervezéssel büszkélkedhet, mely minden bizonnyal magára vonja a figyelmet: a dizájn központi eleme egy egyedi, szárnyas külső, mely különböző szögekben hajlított alakzatokból áll és fekete eloxált felületet kombinál arany vagy vörös díszítéssel. A T-WINGS egyedi formája lehetővé teszi a gépépítőknek igazán látványos rendszerek összeállítását.

Erős és hűvös

Az erős alumínium keret, illetve a 4 mm-es edzett üvegpanelek megvédik a drága komponenseket az otthoni vagy irodai környezettől, miközben a nagyméretű szellőzőnyílásokkal a maximális hőleadás is biztosított. Két párhuzamos vízhűtés és két tápegység gondoskodhat arról, hogy mindkét rendszer maximális tudását kihasználhassuk korlátok nélkül. A T-WINGS számítógépházba a grafikus kártyák függőlegesen és vízszintesen is beépíthetők, akiknek pedig nagy tárolókapacitásra van szükségük, azoknak a T-WINGS öt meghajtóhelyet kínál, két 3,5 hüvelykes és három 2,5 hüvelykes egység számára.

ARGB LED csík és innovatív kábelmenedzsment

A T-WINGS középső vázát kifejezetten úgy tervezték, hogy tágas, 40 mm-es helyet kínáljon a kábelek elrendezésére. Ez az egyedi, központi megoldás tiszta és rendezett helyet kínál a vezetékek számára, valamint meggátolja, hogy azok a komponensek körül akadályozzák a légáramlást. A ház további különlegességei között szerepel a vezérelhető RGB világítás, amelyet a számítógéped ARGB szoftveres szinkronizálásával egyszerűen személyre szabhatsz. A LED csík minden jelentős alaplap vezérlő szoftverrel kompatibilis, beleértve az ASRock Polychrome Sync, ASUS Aura Sync, Gigabyte RGB Fusion, és MSI Mystic Light Synck rendszereket is.

Az előlapon 3,5 mm-es HD audio kimenet és mikrofonbemenet található, illetve rendelkezik egy USB 3.1 Gen2 Type-C és két USB 3.1 Gen1 Type-A csatlakozóval, melyek segítségével a felhasználók könnyedén csatlakoztathatják okostelefonjaikat, táblagépeiket, fejhallgatóikat és egyéb kiegészítőiket.

A QNAP bemutatta költséghatékony auto-tiering NAS megoldásá

 A QNAP® Systems, Inc., a számítási, a hálózatépítés és a tárolás egyik legfontosabb innovátora bemutatta a vállalati szintű TS-1886XU-RP NAS-t. Az Intel® Xeon® D-1600 sorozatú processzorral és a DDR4 ECC memóriával működő TS-1886XU-RP szerver szintű teljesítményt nyújt magasfokú megbízhatósággal. A 2U rack szekrénybe szerelhető TS-1886XU-RP hibrid tároló eszközként szolgál, tizenkét 3,5 hüvelykes HDD meghajtórekesszel és hat dedikált SSD nyílással, ezzel lehetővé téve a felhasználók számára, hogy kihasználják az Qtier auto-tiering technológiát a NAS tárolók teljesítményének, valamint költséghatékonyságának optimalizálásához.

„A TS-1886XU-RP NAS hibrid tároló architektúrájával és a több SSD optimalizáló szolgáltatásával rendkívül költséghatékony NAS megoldást nyújt vállalati szintű teljesítménnyel” – nyilatkozta David Tsao, a QNAP termékmenedzserje, majd hozzátette: „A szolgáltatásokban gazdag NAS speciális funkciókat tartalmaz, amelyeket arra terveztek, hogy segítse a vállalkozásokat a technológiai kihívások kezelésében az üzleti környezetben, beleértve a 10 GbE-kapcsolatot RDMA/RoCE támogatással, a virtualizációt, a biztonsági mentést és a katasztrófa utáni helyreállítást, a felhőalapú tárolási átjárókat, valamint további képességeket.”

A TS-1886XU-RP nagy teljesítményű Intel® Xeon® D processzort használ és akár 128 GB kétcsatornás ECC DDR4 memóriát is támogat az adatok integritásának fenntartása érdekében. A hibrid tároló struktúrával nagyobb teljesítményt és költséghatékonyságot érhetsz el az olyan QNAP SSD technológiáinak köszönhetően, mint például SSD gyorsítótárazás: az IOPS-igényes alkalmazások optimalizálásához, vagy az SSD over-provisioning: az SSD véletlenszerű írási sebességének javítása az üzleti adatok, az adatközpont és a virtualizáció számára, miközben növeli az SSD tartósságát és élettartamát. Továbbá, a Qtier lehetővé teszi az automatikus többszintű tároló allokációt a TS-1886XU-RP-n, ezzel optimalizálva a NAS teljesítményét és a tárolási kihasználtságot.

A TS-1886XU-RP négy PCIe bővítőhelyet kínál. Az előtelepített kétportos 10GbE SFP+ intelligens NIC a Broadcom NetXtreme®-E hálózati vezérlőt használja, amely támogatja az RDMA-t a konvergált Etherneten keresztül (RoCE és RoCEv2) a NAS teljesítményének javítása érdekében, miközben csökkenti az Ethernet hálózatot használó alkalmazások CPU terhelését. A 10 GbE-es kapcsolat nemcsak felgyorsítja a nagy mennyiségű adat továbbítását, hanem a nagy sebességű távoli biztonsági mentések előnyeit is nyújtja a QNAP Hybrid Backup Sync (HBS) alkalmazás segítségével. A felhasználók más PCIe bővítőkártyákat is telepíthetnek a NAS funkciók bővítésére, például 10GbE/25GbE/40GbE hálózati kártyákat, QM2 kártyákat további M.2 SSD-k hozzáadásához, és SAS bővítőkártyákat a tároló bővítőegységekkel való összekapcsolásához. A Fiber Channel kártyával szerelt TS-1886XU-RP hozzáadható egy Fibre Channel SAN környezethez, hogy megfeleljen a nagy teljesítményű tárolási és mentési igényeknek.

A TS-1886XU-RP méretezhető és átfogó üzleti funkciókat kínál. Támogatja a VMware®, Citrix®, Microsoft® Hyper-V®, Windows Server® 2019 virtualizációs adattárolást, valamint a virtuális gépeket és konténeres alkalmazásokat is. A blokk alapú pillanatképek egyszerűsítik az adatok védelmét és helyreállítását, valamint felhő tároló átjárók segítik a vállalkozásokat az adatok könnyebb migrálásában. A QVR Pro elősegíti a professzionális videó megfigyelő rendszerek létrehozását (8 ingyenes IP kameracsatornát kínál, amelyeket 128 csatornára lehet bővíteni további licencvásárlása révén).

Főbb tulajdonságok

TS-1886XU-RP-D1602-4G: Intel® Xeon® D-1602 2 mag/4 szálas 2,5 GHz-es processzor Turbo Boost-tal (3,2 GHz-ig), 4 GB DDR4 ECC RAM (1 x 4 GB)
TS-1886XU-RP-D1622-8G: Intel® Xeon® D-1622 4 mag/8 szálas 2,6 GHz-es processzor Turbo Boost-tal (3,2 GHz-ig), 8 GB DDR4 ECC RAM (2 x 4 GB),

A 2U rack szekrénybe szerelhető NAS támogatja a 12x 3,5/2,5 hüvelykes HDD/SSD rekeszeket és a 6x 2,5 hüvelykes SSD nyílásokat, a cserélhető SATA 6 Gbps meghajtókat; az akár 128 GB DDR4 ECC RAM-ot (4 x 16 GB DDR4 DIMM modulok); 4x Gigabites Ethernet portot; 4x PCle Gen 3.0 x4 bővítőhelyet (az egyik foglalatban egy előtelepített kétportos 10GbE SFP + Smart NIC található); 2x USB 3.1 Gen1 (5 Gbps) portot és az 550 W-os redundáns tápegységeket

2020-ban is iF Design Awards díjakat kapott a Philips

A TP Vision továbbra is nagy sikereket ér el a Philips TV és audio termékek alappillérének számító európai tervezéssel és kivitelezéssel. Nemcsak a fogyasztók lelkesednek ezen megközelítés termékeiért, hanem a formatervezési szakértők is, akik hivatalosan négy Philips terméket is díjaztak a 2020-as iF Awards díjátadón.

A 2020-as nyertesek között szerepel az új Philips OLED855 csúcskategóriás tévékészülék és az „audiofil” minőségű Fidelio X3 fejhallgató, amelyek olyan prémium anyagokból épülnek fel, mint a fém, az egyedi szövetek vagy éppen a bőr. A további nyertes termékek közé tartozik a Philips 279C9 4K monitor és a TAW8805 intelligens monitor. A négy díjazott terméket az amszterdami székhelyű, dedikált európai tervezőcsapat készítette.

Az iF Awards már több, mint 67 éve ismeri el a legkiemelkedőbb esztétikával rendelkező termékeket. Az egyik legnagyobb globális formatervezési díjként a verseny évente rengeteg kis- és nagy vállalatot vonz közel 70 országból és több, mint 6000 pályázatot vizsgál meg. A díjak kritériumfeltételeként figyelembe veszik az innovációt, a formális minőséget, a funkcionalitást és az ökológiai lábnyom méretét.

Rod White, a TP Vision tervezési igazgatója a következőt nyilatkozta a díjakkal kapcsolatban: „A kifinomult európai formatervezés az egyik legfontosabb megkülönböztető jele termékeinken. Érezzük, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba termékeinkkel, így a birtoklás élményre ugyanannyira koncentrálunk, mint a teljesítményre. Az európai székhellyel rendelkező dedikált tervezőcsapat kulcsfontosságú szerepet tölt be az általános felhasználói élmény megteremtésében.

Philips OLED855

A Philips következetesen törekszik arra, hogy iparági sztenderd legyen a televízió kép és hangminőségének tekintetébem a legújabb OLED855TV-vel, amelyet úgy terveztek, hogy tökéletes képminőséget biztosítson egyedi, merész és minimalista kialakítással. Az OLED855 prémium anyagokat használ, hogy meggyőző minőségével és az exkluzivitás érzetével a modern otthonok legújabb kiegészítőjévé váljon.

A 2020-as Philips OLED855 teljesen magával ragadó filmélményt nyújt az egyedülálló, három-oldalas Ambilight technológiával, miközben jellegzetes európai formatervezési minőség és kialakítás alátámasztja a márka innovációs törekvéseit.​​​​​​​

Philips Fidelio X3

A 2020-ban megjelenő Philips Fidelio X3 fejhallgatót úgy tervezték, hogy kompromisszummentes sztereó élményt biztosítson a felhasználók számára.

Az egyedülálló formatervezésű és teljesítményű X3 egy új minimalista, mégis kiemelkedő alapmodell, amely újra értelmezi a továbbfejlesztett Fidelio fejhallgatók teljesítményét.

A könnyű acélkeret, az egyedi Kradvat akusztikus szövet és a felelősségteljes forrásból származó Muirhead bőr használata alátámasztja a Philips európai formatervezési elveit, miközben a Fidelio-ra jellemző, továbbra is meggyőző teljesítményt nyújtja.