Szerző: Peti

Zalman CNPS2XL: lapos, de hatékony hűtés kisebb gépekbe

Az óriási hűtések jól mutatnak a képeken és igazán hatékonyak is tudnak lenni, de sajnos nem minden házban férnek el. Pedig a ház és a konfiguráció méretétől függetlenül, a processzor megfelelő hűtése kulcsfontosságú egy PC esetében. Ilyenkor jöhetnek jól a kompakt, de hatékony megoldások, melyben a Zalmannak már van tapasztalata.

A hagyományos mid-tower méretkategóriánál kisebb megoldásoknál sokszor nem csak a magassággal spórolnak helyet a a gyártók, hanem a szélességgel is, mely bizony nagyban befolyásolja, hogy mekkora hely jut a processzor hűtésének. A normál méretű processzorhűtőknek ilyenkor esélyük sincsen elférni, pláne úgy, hogy a ventilátor megfelelő légáramlást tudjon generálni. A gyári hűtők általában kompaktak, de azokat inkább csak vészmegoldásként csomagolják a processzorok mellé. A dél-koreai Zalman nemrég bemutatta a CNPS2XL névre keresztelt kompakt megoldását, mely az apróbb, Intel alapú konfigáriácók számára kiváló megoldást jelenthet

A megfelelő hűtést a réz radiátor mellett egy csendes, 80mm-es ventilátor biztosítja. A gyártó rendkívü lhatékony DTH (Direct Touch Heatpipe) technológiája biztosítja, hogy a hővezetők közvetlenül a processzorral érintkezzenek, így gyorsabban és hatékonyabban szállítja el a keletkező hőt. A rendkívül kompakt megoldás a legnépszerűbb Intel processzorokat támogatja és kiváló választás lehet a mini-ITX konfigurációkhoz, melyekbe manapság már igazi erőműveket építhetünk.

A Zalman CNPS2XL hamarosan elérhető lesz a hazai piacon.

Specifikáció:

  • Súly: 83 g
  • Anyaghasználat: tiszta réz, alumínium
  • Ventilátor sebesség: 1500-2600 RPM
  • Zajszint: maximum 27 dB
  • Kompatibilitás: Intel LGA1155, 1156, 1150

A QNAP bemutatja a QWU-100 hálózati eszközök menedzseléséhez készült eszközt

A QNAP bemutatta a QWU-100 hálózati eszközök menedzseléséhez készült eszközt, mely jobb funkcionalitást nyújt az Intraneten lévő eszközökhöz. A QWU-100 használható Wake-on-LAN (WoL), Wake-on-WAN (WoW) és eszköz felügyeletére a LAN-on keresztül, lehetővé téve az egyszerűsített informatikai adminisztrációs munkafolyamatot, valamint az eszköz birtoklásának valós költségeit (TCO) csökkenti és megbízhatóságot nyújt a felhasználók számára.

A LAN-hoz csatlakoztatva a QWU-100 megkeresi, listázza és eltárolja az összes eszközt a hálózaton. Magic packet parancsot küldhetünk eszközökre, hogy felébresszék azokat, vagy ütemezéseket állítsanak be a WoL műveletek időszakos végrehajtására. A QNAP myQNAPcloud szolgáltatásával a felhasználók hozzárendelhetik azt a QNAP azonosítóval és regisztrálhatják a QWU-100 boxot a fiókukhoz. A QNAP azonosító használható a QWU-100 boxhoz való csatlakozáshoz az internetről, lehetővé téve a WoW műveleteket. A QWU-100 box egy e-mailt és/vagy egy értesítést* küld, ha a megadott eszközök offline állapotban vannak, vagy ismeretlen eszközök csatlakoznak a LAN-hoz.

Ken Cheah, a QNAP termékmenedzsere elmondta: „A QWU-100 box lehetővé teszi az egyszerű WoL és WoW műveleteket, valamint a LAN felügyeletét. Az eszköz segít a rendszergazdáknak a működési költségek csökkentésében és a hatékonyság növelésében.”

A QWU-100 box két Ethernet portot tartalmaz két különböző alhálózat kezeléséhez. A készüléket USB C-típusú porton vagy PoE-csatlakozón keresztül (csak az 1-es port) működtethetjük.

*Az értesítési funkció elérhető lesz a következő szoftverfrissítéssel (1.1.0).

Elérhetőség

A QWU-100 hálózati eszközkezelő készülék már elérhető.

Az Acer bemutatja az új, minden igényt kielégítő Predator monitort 240Hz frissítéssel, és akár 0.4ms válaszidővel – pro gamerek számára

A professzionális gamerek alapvetően a lehengerlő játékélményt keresik. Az Acer bemutatta a Predator XN253QX FHD 1920×1080 felbontású, 240Hz-s G-SYNC monitort, natív 3ms válaszidővel, amely akár 0.4ms GTG érték is lehet. NVIDIA G-SYNC és FLC (Fast Liquid Crystal) technológiával lett felvértezve az eszköz, így nem meglepő, hogy a natív válaszidő 5ms-ről 3ms-re csökkent. Nem számít, mennyire gyors a játékbeli akció, ugyanis a hipermagas 240Hz-es képfrissítés révén akár 0.4ms is elérhető. Ennek köszönhetően a drámai váltások, gyors mozgások sima, elmosódásmentes mozgóképpé állnak össze.

Az új Predator  XN253QX gaming monitor olyan gamerek számára lett fejlesztve, akik hihetetlen játékélményt keresnek. A monitor által a játékok életre kelnek, full HD 1920×1080 felbontásban, masszív 240Hz képfrissítéssel, melyek által csodálatosan sima és tiszta képmegjelenítés érhető el. A játékok maximálisan élvezhetők, hiszen a gyorsan mozgó objektumok is tisztán, élesen, jól elkülönítve vehetők ki. Az NVIDIA G-SYNC pedig segít abban, hogy a framerate mindig megfelelő szinkronban legyen a kijelző frissítési rátájával.

A Predator XN253QX ideális azon gamerek számára, akik meg szeretnénk hódítani a gaming világokat. Az NVIDIA G-SYNC-nek köszönhetően az új monitor framerate megjelenítése szinkronba kerül a PC videokártyájával, támogatva a dinamikus frissítési rátákat, csökkentve az elmosásokat, és minimalizálva a válaszidőkéséseket. A GameView OSD beállításnak köszönhetően kapunk háttérmegvilágítás-állítást, célkereszt-asszisztenciát, valamint feketeszint-állítási lehetőséget is. Mindezek révén a gamerek még közelebb kerülnek ahhoz, hogy a választott játéknál győztesként domborítsanak. Így nyilvánvaló, hogy még egyszerűbb levadászni az ellenséges NPC-ket, fedezékbe bújni, vagy épp optimálisan bevenni egy szűkebb kanyart a versenypályán. Részletes színbeállításokkal, mint például a sötétebb árnyalatok kiemelése, a gamerek minden egyes részletet remekül láthatnak, észrevehetik az apróbb részleteket is. A speciális gaming eszközök, mint például a beépített célkereszt-opció, segítik a játékosokat abban, hogy a célzások még pontosabbak lehessenek.

Az Acer ZeroFrame dizájnja biztosítja a lehető legmaximálisabb betekintési élményt, ráadásul multimonitor-használatot is lehetővé tesz. Az Acer ErgoStand a gamereknek megadja az elmozgatás és elforgatás szabadságát, szintén a teljes betekintési kényelem érdekében. A monitor könnyen leválasztható a talpról, és akár falra is szerelhető a VESA mount kompatibilitás segítségével.

A Predator XN253QX kíméletes a szemekkel, a tervezésnek köszönhetően integrálásra került az Acer VisionCare technológia – több megoldás összessége, mint a Flickerless (villódzásmentes technológia), a BlueLightShield (kékfényszűrő technológia), valamint a ComfyView, illetve különböző alacsony kisugárzást biztosító technológiák. Mindezek által a hosszabb játékidő alatt is a felhasználók szemei védettséget élveznek.

A NETGEAR bemutatja a Smart Managed Pro termékcsalád legújabb tagját

A NETGEAR®, Inc. (NASDAQ: NTGR), a kis- és középvállalati hálózati megoldások vezető gyártója bejelentette az új 10-portos Gigabites sebességű intelligens vezérlésű Pro Switch (GS110TPP) elérhetőségét, melyet a megnövekedett energiaköltségek visszaszorítására terveztek.

A NETGEAR intelligens vezérlésű Pro Switch erős L2+ és L3 Lite funkciókkal, kiváló PoE képességekkel, valamint fokozott teljesítménnyel és megbízhatósággal rendelkezik. Az intelligens vezérlésű Pro switch-et olyan konvergált hálózatokhoz fejlesztették, melyeken a hang-, a videó- és különböző adatok egyetlen hálózati platformon továbbíthatók. A hálózati hatékonyság, a működési költségek megtakarítása és könnyű kezelhetőség szempontjából optimalizált switch ideális megoldást kínál a legtöbb kis- és középvállalkozás számára.

A GS110TPP 10 Gigabites RJ-45 porttal rendelkezik, melyekből 8 megfelel a PoE+ szabványnak is, így modern PoE eszközökkel is használható. Minden port akár 30 watt energiával képes ellátni az eszközöket, így összesen 120W PoE energiával lehet gazdálkodni, amely ideális lehet az olyan energiát és hálózati kapcsolatot igénylő készülékek használatánál, mint a vezeték nélküli access pointok, mozgó- illetve fix IP kameráknál, biztonsági ajtózároknál vagy bármely más PoE alapú eszközöknél.

„A piac az olyan PoE switch-ek felé nyit az IoT piac robbanásával, amelyek Ethernet csatlakozáson keresztül is képesek működni. A Global Market Insights Inc. nemrégiben közzétett jelentése alapján a PoE megoldások piaca 2025-re meg fogja haladni a 2 milliárd dollárt.” – nyilatkozta Richard Jonker, a NETGEAR SMB termékvonalának alelnöke. „A NETGEAR intelligens menedzselt switch termékcsaládjának legújabb tagja nagyobb energiaköltségvetéssel és a jövőbeli energiaszükséglethez való alkalmazkodás rugalmasságával biztosítja a növekvő piac igények kielégítését. A GS110TPP kiváló befektetés az olyan vállalatok számára, amelyek jövőbiztos hálózati megoldást szeretnének kiépíteni.”

Az iparágban vezető NETGEAR FlexPoE technológia integrálásával, amely lehetővé teszi az energiaköltségvetés 120W-ról 190W-ra történő növelését mindössze egyetlen tápegység cseréjével, a NETGEAR GS110TPP jó felszereltséggel rendelkezik, hogy a felhasználók vállalkozása együtt növekedhessen a változó piaci igényeknek megfelelően. A passzív hűtéssel tervezett GS110TPP garantálja a halk működést, így asztali környezetben, illetve a mellékelt kiegészítők segítségével akár a falra rögzítve is használható. Az új NETGEAR 10-Portos Gigabites intelligens vezérlésű Pro switch nagyobb PoE-tartalékot biztosít, beleértve felhőkezelés központi aktiválását, amely lehetővé teszi a hálózat állapotának egyszerű és informatív valós idejű frissítéseit.

A további rugalmasság érdekében a GS110TPP intelligens vezérlésű Pro switch magába foglalja egy egyszeri bejelentkezést igénylő regisztrációs felületet, ahol a firmware, a biztonsági frissítések és a jótállás érhető el; illetve a távoli/felhő vezérlésre szolgáló NETGEAR Insight™ opcionális kezelési módot.

A NETGEAR Insight™ Felhő Menedzsment alapvető felügyeleti eszközöket nyújt a vállalatok számára, amely lehetővé teszi az egyszerű beállítást és telepítést a NETGEAR Insight alkalmazáson keresztül – így a felhasználók bárhonnan elérhetik eszközüket, legyen szó okostelefonról, tabletről, vagy bármilyen más eszközről -, valamint elvégezhetik a beállításokat az Insight Cloud Portál segtségével, amely bármilyen, böngészővel rendelkező eszközön elérhető. A NETGEAR Insight segítségével a vállalatok könnyedén megtalálhatják, feltelepíthetik, megfigyelhetik, és kezelhetik az Insight támogatott switch-eket, VPN routereket, hálózati tárhelyeket és vezeték nélküli hozzáférési pontjaikat. Bármilyen komplikáció fellépése esetén a felhasználók azonnali értesítést kapnak, a hálózatvezérléshez szükséges eszközök pedig pontosan úgy fognak rendelkezésükre állni, mintha csak előtte állnának, így otthonuk kényelméből, utazás közben, vagy éppen a standról is vezérelhetik eszközeiket.

Elérhetőség

Az új NETGEAR Smart Managed Pro 10-port PoW Switch GS110TPP már világszerte elérhető a NETGEAR ellenőrzött partnereinél, más viszonteladói csatornáinál, e-kereskedelmi oldalakon, valamint nagykereskedőknél $219.99 USD ajánlott fogyasztói áron.

Thermaltake S500 acél és edzett üveg kombinációjával készült közepes méretű toronyház

A Thermaltake, a vezető PC DIY prémium márka – a hűtés, a gaming kiegészítők és a játékélményt nyújtó memória megoldások terén-, örömmel jelenti be az első Thermaltake S sorozatú acél és edzett üveg kombinációjával készült számítógépház – az S500 TG piaci elérhetőségét. Az S500 TG a kifinomultság és az elegancia elemeit egyesíti modern acél felépítéssel. A toronyház egy edzett üvegből készült oldalpanellel és két előre telepített – elől 140 mm-es és hátul 120 mm-es – ventilátorral rendelkezik, így biztosítva a lehető legjobb szellőzést. Teljesen moduláris kialakításának, vertikális radiátor és GPU tartójának, szabadalmazott forgatható PCI-E kimenetének, illetve a 200 mm-es ventilátor támogatásának köszönhetően, az S500 TG kiváló megoldás nyújt azon PC építők számára, akiknek elegenhetetlen a modern és a stílusos megjelenés.

Elérhetőség, garancia, kompatibilitás és árazás

Az új Thermaltake S500 TG már elérhető a Thermaltake kiskereskedelmi partnereinél és forgalmazóinál. A termék hároméves garanciájával és a Thermaltake világszerte nyújtott ügyfélszolgálatával és műszaki támogató hálózatával igyekszik eleget tenni a felhasználói igényének. 

2 Zalman újdonság az Árukereső Top 4-ben

A számítógépházak piacán rendkívül nagy verseny zajlik a gyártók között, az elmúlt években pedig számos új trend alakult ki, melyhez sokan igazodtak. A Zalman hosszú évek óta vezető piaci szereplő ezen a területen, az elmúlt hónapokban pedig számos újdonságot dobtak piacra.

Többek között ennek is köszönhető, hogy Magyarországon az Árukereső oldalán a Top 4-ben két Zalman ház is helyet kapott. Az Árukereső Magyarország egyik legnépszerűbb ár-összehasonlítási oldala, naponta több tízezer látogatóval, rendkívül széles kínálattal és az ország legnagyobb boltjaival. Az árak összevetése mellet látható, hogy az adott terméket hány helyen árulják, illetve a vásárlói véleményekre is számíthatunk.

A számítógépházak kategóriájában a Zalman I3 Series a harmadik legnépszerűbb termék, mely hamar a hazai vásárlók kedvencévé vált. A dobogós hely mellett a kiváló értékelés is jól mutatja, hogy ismét egy remek ár/érték arányú, jó minőségű terméket készített a Zalman, mely abszolút igazodik a piaci trendekhez, elvárásokhoz.

A lista 4. helyén egy klasszikus Zalman ház, az S3 található, mely árkategóriáján belül kimagasló minőséggel és rendkívül elegáns, letisztult külsővel rendelkezik. A belépőszint a Zalmannál ugyanis jóval több extrát kínál, mint sok riválisánál és a minőség is a vállalat hírnevéhez méltó.

Bemutatkozott az LG új UltraFine 5K monitora Apple termékekhez

Az LG Electronics (LG) bemutatta új, 27 hüvelykes UltraFineTM 5K kijelzőjét (27MD5KL modell), amely a gyártó 24 hüvelykes UltraFine 4K monitorához (24MD4KL modell) hasonlóan olyan felsőkategóriás eszköz, amelyet kifejezetten a legújabb Apple termékekhez terveztek.

Az LG UltraFine kijelzői Mac vagy iPad Pro készülékekhez csatlakoztatva is kifogástalan képminőséget szolgáltatnak. A minél hatékonyabb működésre tervezett UltraFine 5K kijelző a legújabb összekapcsolási lehetőségeket kínálja. A Thunderbolt 3 és USB-C típusú csatlakozókkal a monitor ideális társa a legújabb Mac laptopoknak és asztali számítógépeknek, valamint az iPad Pro táblagépnek. Az LG monitorával a felhasználók olyan sokoldalú munkaállomást alakíthatnak ki, melyben a video- és audiotartalmak, valamint adatok két eszköz közötti átvitelét egyetlen kábel biztosítja. 94 wattos teljesítményével az UltraFine 5K kijelző bármilyen USB-C kompatibilis vezérlőeszközt — például Mac vagy iPad Pro készüléket — képes tölteni.

A kreatív tervezők, fotográfusok és videósok igényeire tervezett felsőkategóriás, széles kialakítású monitor precíz képi részleteket és színeket jelenít meg. A P3 színskálát lefedő, 500 nites fényerejű képernyőn mindig optimálisan jelennek meg a képek, így nincs szükség a kijelző külön kalibrálására. A 218 pixel/hüvelykes képpontsűrűségnek köszönhetően a kijelzőn összesen 14,7 millió pixelnek jutott hely, így a fotók, videók és ábrák megjelenítése elképesztően élethű, a szöveges tartalmak pedig tűpontosan láthatók, ezáltal a felhasználók több ablakban és egyszerre több eszközzel dolgozhatnak hatékonyan. A beépített kamera, mikrofon és a sztereó hangszórók a képi élmény mellé gazdag multimédiás környezetet biztosítanak.

Az LG UltraFine 5K monitor állítható magasságával és dönthetőségével gondoskodik a maximális felhasználói kényelemről. Mivel a kijelző kompatibilis a macOS Mojave 10.14.6 és az iOS 12.4 operációs rendszerekkel, a felhasználók közvetlenül MacBook Pro készülékük Touch Barjáról vagy billentyűzetéről módosíthatják a fény- és hangbeállításokat. A monitor környezetifény-érzékelője a fényviszonyokat figyelembe véve, automatikusan állítja be a képernyő fényerejét Mac géphez való csatlakozáskor.

A széria másik népszerű darabja, az LG UltraFine 4K monitor 23,7 hüvelykes kijelzője 10 százalékkal nagyobb a korábbi modellnél, a felhasználók pedig ezzel a készülékkel is hasonlóan valósághű színeket, a P3 színskála teljes lefedettségét és 500 nites fényerőt kapnak. A monitor minőségi kialakítása és formaterve, valamint könnyű összekapcsolhatósága maximális szabadságot ad a felhasználóknak kreativitásuk felfedezésére. Egy Mac gép mellé a Thunderbolt 3 csatlakozók révén akár két 4K kijelző is sorba kapcsolható.

„Az első LG UltraFine széria fogadtatása a kivételes teljesítmény és kényelem miatt kifejezetten pozitív volt a kreatív szakmában” — mondta Jang Ik-hwan, az LG IT üzletágának vezetője. „A könnyű használat, a gördülékeny integráció és a nagyszerű kijelzőminőség teszi az LG UltraFine monitorokat kiváló választássá az Apple felhasználók számára.”

Az LG UltraFine 5K kijelző már elérhető az apple.com-on és egyes Apple Store-okban.

Zalman CNPS80G: Kompakt, de hatékony hűtés

A Zalman CNPS80G egy rendkívül csendes, méretét meghazudtoló hűtési képességgel rendelekző processzorhűtő, mely főként a kisebb alaplapok és házak esetében tehet jó szolgálatot.

Ha kisebb méretű számítógépházat tervezel vásárolni, melyben egy kompakt alaplapra építkezel, akkor különösen fontos figyelembe venni, hogy miként is lesz biztosítva a megfelelő hűtés. A kisebb házak esetében nem alkalmazhatunk vízhűtést vagy komoly vastagsággal rendelkező szokványos megoldást, de mégis van mód arra, hogy csendesen és hatékonyan oldjuk meg a problémát. A Zalman CNPS80G kiváló választás lehet ebben az esetben, hiszen rendkívül kompakt mérete ellenére ventilátorral is rendelkezik. Az apró hűtő mindössze 61,4mm magas, vagyis a legkompaktabb számítógépházakban is elfér.

A Zalman CNPS80G alumíniumból készült, a különleges dizájnt pedig a Zalman által levédetett Zalman FHS (Flower Heatsink) technológia inspirálta. A radiátor minden eleme közvetlenül csatlakozik a hűtő alapjához, így a processzortól még hatékonyabban képesek elvezetni a hőt. A 85mm-es ventilátor ebben a méretben és kategóriában meglehetősen nagy és hatékony megoldásnak számít, a különleges lapátai pedig úgy lettek megtervezve, hogy a radiátor elemei között a lehető legtöbb levegőt mozgassák.

Az újdonság hamarosan elérhető lesz a hazai piacon.

Specifikáció:

  • Súly: 180 g
  • Anyag: alumínium 
  • Zajszint: 25.3 dB +/- 10% maximum
  • Vezérlő: PWM
  • Ventilátor Sebesség: 1000 – 2000 rpm

Kompatibilitás: Intel LGA 1156/1155/1150

Fehérben is elérhető a Zalman X3 Számítógépház

A számítógépházak piacán manapság igen népszerűek a letisztult vonalak és az eleganciát előtérbe helyező modellek, melyek többsége főként csak fekete színben kapható, azonban a felhasználók egyre inkább keresik a fehér modelleket. A Zalman tervezői létrehoztak egy újabb modern, fehér színű klasszikust, mely másként modern, mint a gyártó nemrég bemutatott, itthon is rendkívül népszerű újdonságai, de közben megtartotta a dél-koreai óriásra jellemző felhasználóbarát dolgokat.

A mid-tower kategóriába sorolható számítógépház 470 x 210 x 433 milliméteres méretekkel rendelkezik, az anyaghasználatbna pedig az edzett üveg és az alumínium dominál. Természetesen az ATX, Micro ATX és Mini ITX formátumú alaplapokat egyaránt támogatja. A processor hűtése maxium 175 milliméter magas lehet, miközben a tápegység hossza 180 milliméterig érhet, a grafikus kártyának pedig 300 milliméter hely jutott.

Az adattárolás kapcsán két 3,5 hüvelykes tárolót kínál az X3 és még két dedikált rögzitítőfelület kapott helyet a tápegységet eltakaró borításon. Az I/O panel a hát felső részén kapott helyet, két USB 2.0 és két USB 3.1 társaságában, melyek mellett találhatóak meg a szokásos gombok és audio-csatlakozások, illetve a LED-vezérlés is innen érhető el.

A megfelelő hűtésről nem csak a számos ventilátorhely és a beépített porszűrők gondoskodnak, hanem a ház tervezésekor is a lehető legjobb légáramlás volt a fő cél. Ezt bizonyítja a megemelt kialakítás és az előlapon található óriási szellőző felület is. Előre három darab 120 vagy 140 milliméteres ventilátort tehetünk, míg felülre két darab fél el, hátulra pedig egy. Ez összesen 6db ventilátor, de természetesen a vízhűtéses rendszerek is támogatottak. Gyárilag 4db RGB világítással rendelkező Zalman ZM-RDF120 ventilátor került a házba, így a legtöbbek számára nincs szükség további költésre a megfelelő hűtés biztosításához. Extraként pedig a ház tetején is találunk RGB világítást, mely összhangban van a négy beépített ventilátorral.

A Zalman X3 a fekete változat mellett tehát már fehér színben is elérhető a hazai piacon, méghozzá 35 000 Ft környékén 2 év garanciával.

Thermaltake Gaming bemutatta az új X FIT és X COMFORT valódi bőrből készült, professzionális gaming székek burgundi piros változatát

A Thermaltake Gaming – a vezető eSport gaming perifériák prémium gyártója – bemutatta az X FIT és X COMFORT professzionális, valódi bőrből készült gaming szék sorozatának új, burgundi piros színváltozatát. Az új székek ízléses, burgundi piros bőrkárpitot kaptak, melyek korábban csak luxusautókban voltak láthatók. Az elegáns bőrmunkának, a legújabb ergonomikus kialakításnak és a kiváló alapanyagoknak köszönhetően maximális tartósságot, optimális illeszkedést és a tökéletes kényelmet biztosítanak. Az X FIT és X COMFORT valódi bőrből készült gaming székek a prémium kivitelezéssel és a luxusérzet garantálásával a lakás legkényelmesebb pontjává válnak.

Az X FIT és X COMFORT gaming székek tulajdonságai:

VALÓDI BŐRBŐL KÉSZÜLT

Az új székek teljes egészében valódi bőr borítást kaptak mind az ülőlapon, mind pedig a háttámlán. Rendkívül tartós, könnyen tisztítható, UV-, öregedés- és hőmérsékletálló felület biztosítja a maximális élettartamot. Az acél váz, nagy sürűségű poliuretán habbal van kitöltve, mely a hosszú ideig tartó használat után is megőrzi alakját, ez felel többek között a szék ergonomikus kialakításáért, így megfelelő tartású és egyidejűleg kényelmes üléspozíciót biztosít.

ERGONOMIKUS ÉS TARTÓS KIALAKÍTÁS

Az X FIT és X COMFORT professzionális gaming székek a helyes testtartást támogató kiegészítőkkel rendelkeznek. Ez magában foglalja az 5 kerekes görgős kialakítást, az ülőrész nagy sűrűségű párnázatát, a deréktámaszt, állítható magasságú és szélességű kartámaszt, hidraulikus ülésmagasság állítást és a szék billentés funkcióját a teljes felhasználói kényelem érdekében.

MINŐSÉGI TERVEZÉS, LUXUS MEGJELENÉS

Az X FIT és X COMFORT burgundi piros bőrszékek alapja egy vastag, 22 mm átmérőjű acélszerkezet, amely a lehető legnagyobb stabilitást és megbízhatóságot nyújtja. A hát- és ülőlapra 55 kg/m3 sűrűségű hab-párnázat került, mely fokozott ergonómiai tartást biztosít a test számára, illetve hosszú távon is megőri alakját. A habot kiváló minőségű valódi bőr felhasználásával borították be a tartósság, a lélegzőképesség és a vízállóság érdekében.

Z-ALAKÚ MULTIFUNKCIÓS DÖNTŐ MECHANIZMUS

A prémium minőségű Z-alakú multifunkciós döntőmechanika használata szabadon állítható billentést biztosít, így a felhasználók könnyedén súlyukhoz igazíthatják a széket, valamint biztonságos és stabil tartást ad a gaming széknek.

ELÉRHETŐSÉG ÉS GARANCIA

Az új Thermaltake X FIT és X COMFORT burgundi piros bőrszékek várhatóan a harmadik negyedévtől lesznek elérhetők a TT Premium internetes áruházban, valamint a Thermaltake kiskereskedelmi partnereinél és forgalmazóinál. A termékek kétéves garanciájával és a Thermaltake világszerte nyújtott ügyfélszolgálatával és műszaki támogató hálózatával igyekszik eleget tenni a felhasználói igényének. 

Ajánlott fogyasztói ár:

X FIT burgundi piros, valódi bőr gaming szék: 659.99 USD

X-COMFORT burgundi piros, valódi bőr gaming szék: 699.99 USD